Keresés a Bibliában

KNB SZIT STL BD RUF KG

1. fejezet

Izráel fiai nagy néppé lesznek Egyiptomban »
Az egyiptomiak elnyomják Izráelt »

1Név szerint ezek voltak Izráel fiai, akik Egyiptomba mentek Jákóbbal; mindegyik a maga háza népével ment: 2Rúben, Simeon, Lévi és Júda, »

2. fejezet

Mózes születése »
Mózes gyilkol és elmenekül »

1Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. 2Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. »

3. fejezet

Isten megjelenik Mózesnek, és elhívja őt »

1Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. 2Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. »

4. fejezet

Isten felkészíti Mózest a küldetésre »
Mózes visszatér Egyiptomba »

1Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az ÚR?! 2De az ÚR erre megkérdezte tőle: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte. »

5. fejezet

A fáraó elutasítja Mózes és Áron kérését »
Még nehezebb lesz Izráel sorsa »

1Azután bement Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szentelhessen nekem a pusztában! 2A fáraó azonban ezt felelte: Kicsoda az az ÚR, hogy hallgassak a szavára és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az URat, úgyhogy nem is bocsátom el Izráelt. »

6. fejezet

Az Úr megújítja ígéretét »
Rúben, Simeon és Lévi családfája »
Mózes és Áron a fáraónál »

1Akkor ezt mondta Mózesnek az ÚR: Majd meglátod, mit teszek a fáraóval: erős kéz kényszeríti arra, hogy elbocsássa, erős kéz kényszeríti arra, hogy elűzze őket országából. 2Azután beszélt Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az ÚR! »

7. fejezet

Az első csapás: a vizek vérré válnak »
Második csapás: a békák »

1Az ÚR azt mondta Mózesnek: Lásd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mintha isten volnál. Testvéred, Áron pedig a prófétád lesz. 2Te mondj el neki mindent, amit én parancsolok neked! Testvéred, Áron meg beszéljen a fáraóval, hogy bocsássa el országából Izráel fiait! »

8. fejezet

Harmadik csapás: a szúnyogok »
Negyedik csapás: a bögölyök »

1Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki kezét botjával együtt a folyók, a csatornák és a tavak fölé, és hozza föl a békákat Egyiptom földjére! 2Áron kinyújtotta kezét Egyiptom vizei fölé, mire feljöttek a békák, és ellepték Egyiptom földjét. »

9. fejezet

Ötödik csapás: a dögvész »
Hatodik csapás: a hólyagos fekély »
Hetedik csapás: a jégeső »

1Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, és így beszélj vele: Így szól az ÚR, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! 2Mert ha nem akarod elbocsátani, és még mindig visszatartod őket, »

10. fejezet

Nyolcadik csapás: a sáskajárás »
Kilencedik csapás: a sötétség »

1Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, mert én tettem konokká a szívét, valamint udvari embereinek a szívét, hogy ezeket a jeleket véghezvigyem közöttük. 2Beszéld majd el fiaidnak és unokáidnak, hogyan bántam Egyiptommal, és jeleimet is, amelyeket közöttük tettem. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az ÚR! »

11. fejezet

Készülődés a kivonulásra »

1Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Még egy csapást hozok a fáraóra és Egyiptomra, és akkor majd elbocsát benneteket innen. Sőt nemcsak hogy elbocsát, hanem mindenestül elkerget benneteket innen. 2Mondd meg a népnek, hogy kérjen minden férfi a szomszédjától és minden asszony a szomszédasszonyától ezüst és arany ékszereket! »

12. fejezet

A páskabárány elrendelése »
A kovásztalan kenyér elrendelése »
Tizedik csapás: az egyiptomi elsőszülöttek halála »
Izráel elindul Egyiptomból »
A páska törvénye »

1Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: 2Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. »

13. fejezet

Rendelkezések az elsőszülöttekről és a kovásztalan kenyérről »
Az Úr vezeti Izráelt »

1Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: 2Nekem szentelj Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az. »

14. fejezet

A fáraó üldözőbe veszi Izráelt »
Izráel átvonul a tengeren »
Az egyiptomiak a tengerbe vesznek »

1Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: 2Mondd meg Izráel fiainak, hogy forduljanak meg, és verjenek tábort Pí-Hahírót előtt, Migdól és a tenger között, Baal-Cefón előtt! Vele szemben táborozzanak a tengernél! »

15. fejezet

Mózes hálaadó éneke »
A keserű víz édes lesz Márában »

1Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az ÚRnak: Éneket mondok az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. 2Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. »

16. fejezet

Izráel zúgolódik az éhség miatt »
Az Úr fürjet és mannát ad Izráelnek »
Rendelkezések a mannáról »

1Azután útnak indultak Élimből. Megérkezett Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztába, amely Élim és a Sínai között van, a második hónap tizenötödik napján, azután, hogy kijöttek Egyiptomból. 2És zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. »

17. fejezet

Mózes vizet fakaszt a sziklából »
Izráel legyőzi Amálékot »

1Ezután útnak indult Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztából, és ment táborhelyről táborhelyre az ÚR parancsa szerint. Tábort ütöttek Refídímben, de nem volt ivóvize a népnek. 2A nép ismét perlekedni kezdett Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az URat? »

18. fejezet

Jetró meglátogatja Mózest »
Mózes bírákat állít a nép fölé »

1Jetró, Midján papja, Mózes apósa meghallotta mindazt, amit Isten tett Mózessel és népével, Izráellel: hogyan hozta ki az ÚR Izráelt Egyiptomból. 2Fogta tehát Jetró, Mózes apósa Cippórát, Mózes feleségét, akit az hazaküldött, »

19. fejezet

Izráel a Sínai-hegynél »

1Két hónappal azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába. 2Refídímből útnak indulva megérkeztek a Sínai-pusztába, és tábort ütöttek a pusztában. Ott táborozott Izráel a heggyel szemben. »

20. fejezet

A Tízparancsolat – (Vö. 5Móz 5,6-21) »
A nép megrettenése »
Istentiszteleti rendelkezések »

1Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: 2Én, az ÚR vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. »

21. fejezet

A rabszolgák törvénye »
Az emberölés és a testi sértés büntetése »
Az állatok okozta károk »

1Ezek azok a törvények, amelyeket eléjük kell tárnod: 2Ha héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, de a hetedikben menjen el szabadon, váltságdíj nélkül. »

22. fejezet

A lopás és hűtlen kezelés büntetése »
Az erőszakoskodás és uzsora ellen »

1Ha a tolvajt betörésen érik, és úgy megverik, hogy meghal, nem számít vérontásnak. 2De ha ez napvilágnál történik, akkor vérontásnak számít. A tolvajnak kártérítést kell fizetnie, és ha nincs neki miből, akkor el kell adni őt a lopott jószág miatt. »

23. fejezet

Intés az igaz és emberséges magatartásra »
A három főünnep »
Ígéretek és intelmek »

1Hazug hírt ne terjessz! Ne segítsd a bűnöst azzal, hogy hamisan tanúskodsz mellette! 2Ne állj a rosszat akaró többség mellé, és ne vallj peres ügyben a többséggel tartva, nehogy elferdítsd az igazságot. »

24. fejezet

A szövetség megkötése »
Mózes negyven napig a hegyen marad »

1Azután így szólt Mózeshez: Jöjj fel az ÚRhoz te és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen, és tőle távol boruljatok le előtte! 2Csak Mózes jöjjön közelebb az ÚRhoz, a többiek ne jöjjenek közelebb! A nép ne jöjjön fel vele! »

25. fejezet

Utasítások a szent hajlék készítésére »
A szövetség ládája »
A szent kenyerek asztala »
A lámpatartó »

1Ekkor az ÚR így szólt Mózeshez: 2Mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek részemre adományokat mindenkitől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem szánt adományokat! »

26. fejezet

A szent hajlék sátorlapjai »
A szent hajlék oldalai »
A kárpit »

1A hajlékot tíz sátorlapból készítsd: sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból, művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítsd azokat! 2Egy-egy sátorlap hossza huszonnyolc könyök legyen, egy-egy sátorlap szélessége pedig négy könyök. Egyforma legyen a mérete mindegyik sátorlapnak. »

27. fejezet

Az égőáldozati oltár »
A szent hajlék udvara »
A mécses »

1Készíts oltárt akáciafából, öt könyök hosszúra és öt könyök szélesre: négyzet alakú legyen az oltár, a magassága pedig legyen három könyök! 2Készíts szarvakat a négy sarkára, vele egy darabból legyenek a szarvak, és vond be az egészet rézzel! »

28. fejezet

A papi ruhák »
Az éfód »
A hósen »
A palást és a homlokdísz »
Egyéb papi ruhák »

1Te pedig hívasd magadhoz Izráel fiai közül testvéredet, Áront fiaival együtt! Ők legyenek a papjaim: Áron, valamint Nádáb, Abíhú, Eleázár és Ítámár, Áron fiai! 2Készíts szent ruhákat testvérednek, Áronnak, hogy méltóságteljes és ékes legyen! »

29. fejezet

A papok fölszentelése »
Egyéb papi szertartások »

1Így cselekedj velük, amikor fölszenteled őket, hogy papjaim legyenek: Végy egy bikaborjút és két hibátlan kost, 2továbbá kovásztalan kenyereket, olajjal gyúrt kovásztalan lepényeket és olajjal megkent kovásztalan lángosokat; ezeket finom búzalisztből készítsd el! »

30. fejezet

Az illatáldozati oltár »
Adó a szentély javára »
A rézmedence »
A szent olaj »
A füstölőszer »

1Azután készíts egy oltárt az illatáldozat bemutatására! Akáciafából készítsd: 2hossza egy könyök, szélessége egy könyök, tehát négyzet alakú legyen, és két könyök magas. Vele egy darabból legyenek a szarvai! »

31. fejezet

A mesterek kijelölése »
A nyugalom napja »

1Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: 2Lásd, név szerint elhívtam Becalélt, Húr fiának, Úrínak a fiát Júda törzséből. »

32. fejezet

Áron aranyborjút készít »
Mózes összetöri a kőtáblákat »
Ítélet a vétkes népen »
Mózes könyörög a népért »

1Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. 2Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! »

33. fejezet

Az Úr nem akar a nép között maradni »
Az Úr megmutatja dicsőségét »

1Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: Eredj, indulj tovább a néppel, amelyet kihoztál Egyiptomból arra a földre, amelyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy az ő utódainak adom. 2Angyalt küldök előtted, és kiűzöm a kánaániakat, az emóriakat, a hettitákat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat. »

34. fejezet

Új kőtáblák »
Isten szövetsége hűséget követel »
Mózes arca sugárzik »

1Azután azt mondta az ÚR Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. 2Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! »

35. fejezet

A hetedik nap megszentelése »
Adakozás a szent sátorra »
Becalél és Oholíáb megbízatása »

1Azután összegyűjtötte Mózes Izráel fiainak egész közösségét, és ezt mondta nekik: Ezek azok az igék, amelyekről azt parancsolta az ÚR, hogy meg kell tennetek: 2Hat napon át végezzétek munkátokat, de a hetedik napot tartsátok szentnek, az ÚRnak szentelt nyugalom nagy napja legyen az! Meg kell halnia mindenkinek, aki munkát végez ezen a napon! »

36. fejezet

Elkészül a szent hajlék »

1Becalél és Oholíáb mindazokkal a hozzáértő emberekkel együtt, akiknek bölcsességet és értelmet adott az ÚR, hogy el tudják készíteni a szentély különböző istentiszteleti eszközeit, készítsék el azokat egészen úgy, ahogyan megparancsolta az ÚR! 2Hívatta tehát Mózes Becalélt és Oholíábot és mindazokat a hozzáértő embereket, akiknek bölcsességet adott az ÚR, mindenkit, akit szíve arra indított, hogy jelentkezzen a munka elvégzésére. »

37. fejezet

A szövetség ládája »
A szent kenyerek asztala »
A lámpatartó »
Az illatáldozati oltár »

1Azután elkészítette Becalél a ládát akáciafából, amely két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas volt. 2Bevonta színarannyal kívül-belül, és készített rá körös-körül aranyszegélyt. »

38. fejezet

Az égőáldozati oltár »
A rézmedence »
A szent hajlék udvara »
A fölhasznált arany, ezüst és réz »

1Azután elkészítette az égőáldozati oltárt akáciafából négyzet alakúra: öt könyök volt a hossza és öt könyök a szélessége, a magassága pedig három könyök volt. 2Készített szarvakat a négy sarkára, vele egy darabból voltak a szarvak, és bevonta az egészet rézzel. »

39. fejezet

A papi ruhák »
Az éfód »
A hósen »
A palást és a homlokdísz »
Mózes megszemléli a kész munkát »

1Elkészítették a díszes ruhákat a szentélyben végzendő szolgálathoz kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból. Elkészítették Áron szent ruháit is, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. 2Elkészítették az éfódot aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. »

40. fejezet

A kijelentés sátra és a papok fölszentelése »
Az Úr dicsősége betölti a kijelentés sátrát »

1Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: 2Az első hónap első napján állítsd fel a hajlékot, a kijelentés sátrát! »

1Móz - 2Móz - 3Móz - 4Móz - 5Móz - Józs - Bír - Ruth - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezsd - Neh - Eszt - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Énekek - Ézs - Jer - Jsir - Ez - Dán - Hós - Jóel - Ám - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Zof - Hag - Zak - Mal - Mt - Mk - Lk - Jn - ApCsel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Ef - Fil - Kol - 1Thessz - 2Thessz - 1Tim - 2Tim - Tit - Filem - Zsid - Jak - 1Pt - 2Pt - 1Jn - 2Jn - 3Jn - Júd - Jel