Keresés a Bibliában

Nyolcadik csapás: a sáskajárás

10 1Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, mert én tettem konokká a szívét, valamint udvari embereinek a szívét, hogy ezeket a jeleket véghezvigyem közöttük. 2Beszéld majd el fiaidnak és unokáidnak, hogyan bántam Egyiptommal, és jeleimet is, amelyeket közöttük tettem. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az ÚR! 3Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az ÚR, a héberek Istene: Mikor fogsz már végre megalázkodni előttem? Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! 4Mert ha nem akarod elbocsátani népemet, akkor én holnap sáskákat hozok országod egész területére. 5Úgy ellepik a föld színét, hogy látni sem lehet a földet, és megeszik a maradékot, amelyet a jégeső megkímélt, és így megmaradt nektek. Lerágnak minden fát, amely a mezőn nő. 6Sőt tele lesz velük a házad, összes udvari embered és valamennyi egyiptomi háza. Nem láttak ilyet sem őseid, sem azoknak ősei mind a mai napig, amióta ezen a földön laknak. Ezzel megfordult, és kiment a fáraótól.
7A fáraótól ekkor megkérdezték az udvari emberei: Meddig lesz még vesztünkre ez az ember? Bocsásd el ezeket az embereket, hogy áldozattal szolgálhassanak Istenüknek, az ÚRnak! Még mindig nem veszed észre, hogy pusztulóban van Egyiptom? 8Ezért visszavitték Mózest és Áront a fáraó elé, aki így szólt hozzájuk: Menjetek, szolgáljatok áldozattal Isteneteknek, az ÚRnak! De kik fognak elmenni? 9Ifjainkkal és véneinkkel megyünk – felelte Mózes –, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és marháinkkal megyünk, mert ünnepet ülünk az ÚRnak. 10Ő azonban ezt mondta nekik: Úgy legyen veletek az ÚR, ahogyan én elbocsátalak benneteket családostul! Magatok is láthatjátok, hogy rosszban sántikáltok! 11Nem úgy lesz! Csak ti, férfiak, menjetek és szolgáljatok az ÚRnak, hiszen ti is ezt kívántátok! Azzal elkergették őket a fáraó elől.
12Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földje fölé, és jöjjenek föl a sáskák Egyiptom földjére, és rágják le az ország minden füvét, mindazt, amit a jégeső meghagyott! 13Mózes tehát kinyújtotta a botját Egyiptom földje fölé, és az ÚR keleti szelet hozott az országra egész nap és egész éjjel. Reggel aztán a keleti szél meghozta a sáskákat. 14Feljöttek a sáskák Egyiptom egész földjére, és roppant tömegben szálltak le Egyiptom egész területén. Nem volt ilyen sáskajárás sem azelőtt, sem azután. 15Ellepték az egész föld színét, úgyhogy elsötétedett a föld, és lerágták a föld minden növényét, a fák minden gyümölcsét, amelyet meghagyott a jégeső. A fákon és a mezei növényeken nem maradt semmi zöld Egyiptom egész területén.
16Ekkor a fáraó sietve hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Vétkeztem Istenetek, az ÚR ellen és tiellenetek. 17Most azért még utoljára bocsássátok meg vétkemet, és könyörögjetek Istenetekhez, az ÚRhoz, hogy csak ezt az egy halált még fordítsa el tőlem! 18Mózes kijött a fáraó elől, és könyörgött az ÚRhoz. 19Az ÚR pedig igen erős nyugati szélre változtatta a szelet, amely fölkapta a sáskákat, és belesodorta a Vörös-tengerbe. Nem maradt egy sáska sem Egyiptom egész területén. 20De megkeményítette az ÚR a fáraó szívét, úgyhogy nem bocsátotta el Izráel fiait.

Kilencedik csapás: a sötétség

21Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és akkor olyan sötétség lesz Egyiptom földjén, hogy tapintani lehet a sötétséget. 22Mózes kinyújtotta kezét az ég felé, és sűrű sötétség támadt egész Egyiptomban három napig. 23Az emberek nem látták egymást, és három napig senki sem tudott kimozdulni a helyéről. De ahol Izráel fiai laktak, mindenütt világos volt.
24Ekkor hívatta a fáraó Mózest, és azt mondta: Menjetek, szolgáljatok áldozattal az Úrnak! Csak a juhaitok és marháitok maradjanak itt, a családtagjaitok is elmehetnek veletek. 25Mózes azonban azt felelte: Inkább még neked is kellene véresáldozatra és égőáldozatra valót adni nekünk, hogy azt készítsük el Istenünknek, az ÚRnak. 26Velünk fog jönni a jószágunk is, nem maradhat itt egy fia sem, mert abból vesszük majd az áldozatot, hogy szolgáljunk Istenünknek, az ÚRnak. Mert magunk sem tudjuk, míg oda nem érünk, hogy mivel kell majd szolgálnunk az ÚRnak.
27De megkeményítette az ÚR a fáraó szívét, úgyhogy nem akarta elbocsátani őket. 28Ezt mondta neki a fáraó: Takarodj előlem! Vigyázz, ne kerülj többé a szemem elé, mert meghalsz, ha még egyszer meglátlak! 29Mózes így felelt: Jól mondod. Nem látsz engem többé!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet