Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

KNB 49 SZIT 59 STL 17 BD 23 RUF 56 KG 47

Találatok a szövegekben

Minden erődöd olyan, mint a fügefa korai gyümölcse: aki enni akar, csak megrázza, és a füge a szájába hull. »
Miért hoztatok föl bennünket Egyiptomból, és miért vezettetek bennünket erre a rossz helyre? Nem lehet itt vetni, nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, és még ivóvíz sincsen! »
és úgy jár majd hervadó virága, mely ékesen díszíti a termékeny völgyre néző hegycsúcson, ahogy a korai füge nyár elején: ha meglátja valaki, azonnal leszedi, és már le is nyeli. »
Szüretelni akartam náluk – így szól az ÚR –, de nincs szőlő a tőkén, nincs füge a fán, levele is elhervadt. Ezért sorsukra hagyom őket. »
Ezt mutatta nekem látomásában az Úr: Két kosár füge volt letéve az Úr temploma előtt. Ez azután történt, hogy Nebukadneccar, Babilónia királya fogságba vitte Konjáhút, Jójákím fiát, Júda királyát és Júda vezetőit meg a mesterembereket és várépítőket Jeruzsálemből, és elvitette őket Babilóniába. »
Jaj nekem, mert úgy jártam, mint mikor valaki gyümölcsöt akar szedni, szőlőt akar szüretelni, de nincs ehető fürt, sem korai füge, amire vágyódott. »
Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet. »
Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt. A fügefa elszáradása (Mt 21,19b-22) »
Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. A terméketlen fügefa »
Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé! És azonnal elszáradt a fügefa. »
és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje. »
Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. »
Ekkor a fügefának mondták a fák: Jöjj te, és légy a királyunk! »
De a fügefa azt mondta nekik: Talán elvesztettem édességemet meg pompás gyümölcsömet, hogy menjek hajladozni a fák fölött? »
Akkor Abígajil sietve vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort és öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt búzát, száz csomó aszú szőlőt, kétszáz fügekalácsot, és szamarakra rakta. »
Adtak neki egy fügekalácsot és két szőlőkalácsot. Ő evett, és magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott. »
Júda és Izráel biztonságban lakott, ki-ki a maga szőlője és fügefája alatt Dántól Beérsebáig Salamon egész életében. »
A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön. »
Ne hallgassatok Ezékiásra, mert ezt üzeni Asszíria királya: Adjátok meg magatokat, és jöjjetek ki hozzám! Akkor mindenki a maga szőlőjéről és fügefájáról ehet, és mindenki a maga kútjának vizét ihatja, »
A Sefélá-alföld olajfa- és fügefakertjeinek a felügyelője a gádéri Baalhánán volt, az olajraktárak felügyelője Jóás. »
A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön. »
A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön. »
Szőlőjüket jégesővel pusztította el, fügefáikat felhőszakadással. »
Elverte szőlőjüket és fügefájukat, összetörte határukban a fákat. »
Aki a fügefát gondozza, az eszi a gyümölcsét, és aki gondoskodik uráról, azt megbecsülik. »
Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak. Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! »
Téglák omlottak le, de mi faragott kőből építünk! Vadfügefákat vágtak ki, de mi cédrusokkal pótoljuk! »
Széthull az ég minden serege, összecsavarodik az ég, mint egy könyvtekercs; úgy lehull egész serege, ahogy a levél lehull a szőlőről, vagy ahogy a lomb a fügefáról. »
Ne hallgassatok Ezékiásra, mert ezt üzeni Asszíria királya: Adjátok meg magatokat, és jöjjetek ki hozzám! Akkor mindenki a maga szőlőjéről és fügefájáról ehet, és mindenki a maga kútjának vizét ihatja, »
Felemészti aratásodat és kenyeredet, felemészti fiaidat és leányaidat, felemészti juhaidat és marháidat, felemészti szőlődet és fügefádat. Erős városaidat pedig, amelyekben bízol, fegyverrel rombolja le. »
Elpusztítom szőlőjét és fügefáját, amelyekről azt mondta: Az én keresetem ez, amelyet szeretőim adtak. Hagyom, hogy elvaduljanak, hadd pusztítsa a mezei vad. »
A pusztában olyannak találtam Izráelt, mint a szőlőfürtöt. Őseitekre úgy néztem, mint a fügefa első termésére. De amikor Baal-Peórhoz elértek, átpártoltak a gyalázatoshoz. Olyan förtelmessé lettek, mint akit szerettek. »
Elpusztította szőlőmet, letördelte fügefáimat. Lehántotta, és szétszórta: ágai fehérlenek. »
A szőlőtő elszáradt, a fügefa elhervadt, a gránátalma, a pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt; a mosoly is lehervadt az emberek arcáról. »
Ne féljetek, mezei vadak, mert kizöldülnek a puszta legelői, mert a fák gyümölcsöt hoznak, a fügefa és a szőlő gazdagon terem. »
Megvertelek benneteket aszállyal és gabonarozsdával, kertjeiteknek és szőlőiteknek, fügefáitoknak és olajfáitoknak nagy részét leette a sáska, mégsem tértetek meg hozzám – így szól az ÚR. »
Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, és senki sem háborgatja őket. Maga a Seregek URa mondta ezt! »
Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. »
Van-e még gabona a magtárban? És még a szőlő, a fügefa, a gránátalma és az olajfa sem hozott termést! De ettől a naptól fogva majd áldást adok! »
Azon a napon – így szól a Seregek URa – meghívja majd egyik ember a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá. »
A fügefa elszáradása (Mk 11,12-14.20-24) »
Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: Hogyan száradt el ilyen hirtelen ez a fügefa? »
Jézus így válaszolt nekik: Bizony mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz. »
Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. »
A terméketlen fügefa (Mt 21,18-19a) »
Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt. »
Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. »
Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? »
Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek. »
Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. »
Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! »
Nátánaél megkérdezte tőle: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt neki: Mielőtt Fülöp idehívott téged, láttam, hogy a fügefa alatt voltál. »
Jézus így válaszolt neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni. »
és az ég csillagai lehullottak a földre, ahogyan a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, amikor nagy szél rázza; »

Találatok a szövegben 54 találat

Náhum próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 3,12 Minden erődöd olyan, mint a fügefa korai gyümölcse: aki enni akar, csak megrázza, és a füge a szájába hull.
Mózes negyedik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 20,5 Miért hoztatok föl bennünket Egyiptomból, és miért vezettetek bennünket erre a rossz helyre? Nem lehet itt vetni, nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, és még ivóvíz sincsen!
Ézsaiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 28,4 és úgy jár majd hervadó virága, mely ékesen díszíti a termékeny völgyre néző hegycsúcson, ahogy a korai füge nyár elején: ha meglátja valaki, azonnal leszedi, és már le is nyeli.
  • 9,9 Téglák omlottak le, de mi faragott kőből építünk! Vadfügefákat vágtak ki, de mi cédrusokkal pótoljuk!
  • 34,4 Széthull az ég minden serege, összecsavarodik az ég, mint egy könyvtekercs; úgy lehull egész serege, ahogy a levél lehull a szőlőről, vagy ahogy a lomb a fügefáról.
  • 36,16 Ne hallgassatok Ezékiásra, mert ezt üzeni Asszíria királya: Adjátok meg magatokat, és jöjjetek ki hozzám! Akkor mindenki a maga szőlőjéről és fügefájáról ehet, és mindenki a maga kútjának vizét ihatja,
Jeremiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 8,13 Szüretelni akartam náluk – így szól az ÚR –, de nincs szőlő a tőkén, nincs füge a fán, levele is elhervadt. Ezért sorsukra hagyom őket.
  • 24,1 Ezt mutatta nekem látomásában az Úr: Két kosár füge volt letéve az Úr temploma előtt. Ez azután történt, hogy Nebukadneccar, Babilónia királya fogságba vitte Konjáhút, Jójákím fiát, Júda királyát és Júda vezetőit meg a mesterembereket és várépítőket Jeruzsálemből, és elvitette őket Babilóniába.
  • 5,17 Felemészti aratásodat és kenyeredet, felemészti fiaidat és leányaidat, felemészti juhaidat és marháidat, felemészti szőlődet és fügefádat. Erős városaidat pedig, amelyekben bízol, fegyverrel rombolja le.
Mikeás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 7,1 Jaj nekem, mert úgy jártam, mint mikor valaki gyümölcsöt akar szedni, szőlőt akar szüretelni, de nincs ehető fürt, sem korai füge, amire vágyódott.
  • 4,4 Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, és senki sem háborgatja őket. Maga a Seregek URa mondta ezt!
Jakab levele (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 3,12 Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet.
Máté evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 21,19 Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé! És azonnal elszáradt a fügefa.
  • 21,18 A fügefa elszáradása (Mk 11,12-14.20-24)
  • 21,20 Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: Hogyan száradt el ilyen hirtelen ez a fügefa?
  • 21,21 Jézus így válaszolt nekik: Bizony mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz.
  • 24,32 Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
Márk evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 11,13 és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje.
  • 11,12 A terméketlen fügefa (Mt 21,18-19a)
  • 11,20 A fügefa elszáradása (Mt 21,19b-22) Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt.
  • 11,21 Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.
  • 13,28 Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
Mózes első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 3,7 Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.
A bírák könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 9,10 Ekkor a fügefának mondták a fák: Jöjj te, és légy a királyunk!
  • 9,11 De a fügefa azt mondta nekik: Talán elvesztettem édességemet meg pompás gyümölcsömet, hogy menjek hajladozni a fák fölött?
Sámuel első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 25,18 Akkor Abígajil sietve vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort és öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt búzát, száz csomó aszú szőlőt, kétszáz fügekalácsot, és szamarakra rakta.
  • 30,12 Adtak neki egy fügekalácsot és két szőlőkalácsot. Ő evett, és magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.
A királyok első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 5,5 Júda és Izráel biztonságban lakott, ki-ki a maga szőlője és fügefája alatt Dántól Beérsebáig Salamon egész életében.
  • 10,27 A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön.
A királyok második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 18,31 Ne hallgassatok Ezékiásra, mert ezt üzeni Asszíria királya: Adjátok meg magatokat, és jöjjetek ki hozzám! Akkor mindenki a maga szőlőjéről és fügefájáról ehet, és mindenki a maga kútjának vizét ihatja,
A krónikák első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 27,28 A Sefélá-alföld olajfa- és fügefakertjeinek a felügyelője a gádéri Baalhánán volt, az olajraktárak felügyelője Jóás.
A krónikák második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1,15 A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön.
  • 9,27 A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön.
A zsoltárok könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 78,47 Szőlőjüket jégesővel pusztította el, fügefáikat felhőszakadással.
  • 105,33 Elverte szőlőjüket és fügefájukat, összetörte határukban a fákat.
A példabeszédek könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 27,18 Aki a fügefát gondozza, az eszi a gyümölcsét, és aki gondoskodik uráról, azt megbecsülik.
Énekek éneke (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 2,13 Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak. Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már!
Hóseás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 2,14 Elpusztítom szőlőjét és fügefáját, amelyekről azt mondta: Az én keresetem ez, amelyet szeretőim adtak. Hagyom, hogy elvaduljanak, hadd pusztítsa a mezei vad.
  • 9,10 A pusztában olyannak találtam Izráelt, mint a szőlőfürtöt. Őseitekre úgy néztem, mint a fügefa első termésére. De amikor Baal-Peórhoz elértek, átpártoltak a gyalázatoshoz. Olyan förtelmessé lettek, mint akit szerettek.
Jóel próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1,7 Elpusztította szőlőmet, letördelte fügefáimat. Lehántotta, és szétszórta: ágai fehérlenek.
  • 1,12 A szőlőtő elszáradt, a fügefa elhervadt, a gránátalma, a pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt; a mosoly is lehervadt az emberek arcáról.
  • 2,22 Ne féljetek, mezei vadak, mert kizöldülnek a puszta legelői, mert a fák gyümölcsöt hoznak, a fügefa és a szőlő gazdagon terem.
Ámósz próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 4,9 Megvertelek benneteket aszállyal és gabonarozsdával, kertjeiteknek és szőlőiteknek, fügefáitoknak és olajfáitoknak nagy részét leette a sáska, mégsem tértetek meg hozzám – így szól az ÚR.
Habakuk próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 3,17 Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban.
Haggeus próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 2,19 Van-e még gabona a magtárban? És még a szőlő, a fügefa, a gránátalma és az olajfa sem hozott termést! De ettől a naptól fogva majd áldást adok!
Zakariás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 3,10 Azon a napon – így szól a Seregek URa – meghívja majd egyik ember a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá.
Lukács evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 13,6 A terméketlen fügefa Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált.
  • 13,7 Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába?
  • 17,6 Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek.
  • 19,4 Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.
  • 21,29 Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind!
János evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1,48 Nátánaél megkérdezte tőle: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt neki: Mielőtt Fülöp idehívott téged, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.
  • 1,50 Jézus így válaszolt neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.
A jelenések könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 6,13 és az ég csillagai lehullottak a földre, ahogyan a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, amikor nagy szél rázza;