Keresés a Bibliában

KNB SZIT STL BD RUF KG

1. fejezet

1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. 2Ő kezdetben az Istennél volt. »

2. fejezet

1A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. 2Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. »

3. fejezet

1Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.” »

4. fejezet

1Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János - 2bár maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai -, »

5. fejezet

1Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. 2Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. »

6. fejezet

1Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, a Tibériás tavának túlsó partjára. 2Nagy sokaság követte őt, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett. »

7. fejezet

1Jézus ezután Galileát járta. Nem akart ugyanis Júdeában tartózkodni, mivel a zsidók meg akarták ölni. 2Közel volt a zsidók ünnepe, a lombsátor-ünnep. »

8. fejezet

1Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. 2De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. »

9. fejezet

1Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. 2Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” »

10. fejezet

1„Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; 2de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. »

11. fejezet

1Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából. 2Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg. »

12. fejezet

1Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. 2Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt. »

13. fejezet

1A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. 2És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, »

14. fejezet

1„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. 2Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? »

15. fejezet

1„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. 2Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. »

16. fejezet

1„Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok. 2A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez; »

17. fejezet

1Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, 2mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. »

18. fejezet

1Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kedrón-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. 2Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. »

19. fejezet

1Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta. 2A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíborruhát adtak rá; »

20. fejezet

1A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. 2Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!” »

21. fejezet

1Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: 2együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; a tanítványok közül pedig még kettő. »

1Móz - 2Móz - 3Móz - 4Móz - 5Móz - Józs - Bír - Ruth - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezsd - Neh - Eszt - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Énekek - Ézs - Jer - Jsir - Ez - Dán - Hós - Jóel - Ám - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Zof - Hag - Zak - Mal - Mt - Mk - Lk - Jn - ApCsel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Ef - Fil - Kol - 1Thessz - 2Thessz - 1Tim - 2Tim - Tit - Filem - Zsid - Jak - 1Pt - 2Pt - 1Jn - 2Jn - 3Jn - Júd - Jel