Keresés a Bibliában

KNB SZIT STL BD RUF KG

1. fejezet

1Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Szószthenész, a testvér, 2az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják: »

2. fejezet

1Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. 2Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. »

3. fejezet

1Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. 2Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, »

4. fejezet

1Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. 2Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. »

5. fejezet

1Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. 2Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna közületek azt, aki ilyen dolgot cselekedett. »

6. fejezet

1Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek, s nem a szentek előtt törvénykezni? 2Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti ítélkeztek a világ felett, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? »

7. fejezet

1Amikről pedig írtatok, azokra ezt válaszolom: jó a férfinak asszonyt nem érinteni. 2A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje. »

8. fejezet

1Ami pedig a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. 2Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. »

9. fejezet

1Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Jézust, a mi Urunkat? Nem az én munkám eredménye vagytok-e ti az Úrban? 2Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban. »

10. fejezet

1Nem szeretném, ha nem tudnátok, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. »

11. fejezet

1Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak. 2Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek. »

12. fejezet

1A lelki ajándékokra nézve pedig, testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek. 2Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz. »

13. fejezet

1Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengőcimbalom. 2És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. »

14. fejezet

1Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. 2Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. Nem is érti meg őt senki, mert a Lélek által szól titkokat. »

15. fejezet

1Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hivőkké. »

16. fejezet

1Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem. 2A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek. »

1Móz - 2Móz - 3Móz - 4Móz - 5Móz - Józs - Bír - Ruth - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezsd - Neh - Eszt - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Énekek - Ézs - Jer - Jsir - Ez - Dán - Hós - Jóel - Ám - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Zof - Hag - Zak - Mal - Mt - Mk - Lk - Jn - ApCsel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Ef - Fil - Kol - 1Thessz - 2Thessz - 1Tim - 2Tim - Tit - Filem - Zsid - Jak - 1Pt - 2Pt - 1Jn - 2Jn - 3Jn - Júd - Jel