Keresés a Bibliában

10hogy az idők teljességében mindent, ami a mennyben és a földön van, Krisztusban foglal össze. 2Minden bizonnyal hallottatok a kegyelemről, amelyet Isten – tervének megfelelően – nekem adott a ti javatokra:

KNB SZIT STL BD RUF KG


25Annak, akinek van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló igehirdetés értelmében – ama titok kinyilatkoztatása szerint, amely örök időkön át kimondatlan maradt, 26de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai révén tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hitbéli engedelmességre –,

KNB SZIT STL BD RUF KG


9Az igazi világosság volt az, aki a világba jőve megvilágosít minden embert.

KNB SZIT STL BD RUF KG


4Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelték a mennyei ajándékot, és a Szentlélek részeseivé lettek, 2Különben nem hagyták volna abba az áldozatok felajánlását? Hiszen akik áldoztak, és egyszer megtisztultak, többé nem éreztek volna semmi bűntudatot. 32Idézzétek emlékezetbe a korábbi napokat, amikor, miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teli küzdelmet álltatok ki. 4Egy bizonyos helyen ugyanis így szól a hetedik napról: És megpihent Isten a hetedik napon minden alkotómunkája után.

KNB SZIT STL BD RUF KG


14Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyen épült várost.

KNB SZIT STL BD RUF KG