Keresés a Bibliában

10az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. 2Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra,

KNB SZIT STL BD RUF KG


Isten dicsőítése

25Akinek pedig van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló üzenet szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan maradt, 26de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére –,

KNB SZIT STL BD RUF KG


9Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,9 minden... a világba: Más fordítás: minden e világra jövő embert


4Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, 2Különben megszűnt volna az áldozatok bemutatása, hiszen akik áldoztak, és egyszer megtisztultak, többé nem éreztek volna semmi bűntudatot. 32De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet álltatok ki. 4és valahol így szól az Írás a hetedik napról: „És megnyugodott Isten a hetedik napon minden munkája után.”

KNB SZIT STL BD RUF KG


14Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.

KNB SZIT STL BD RUF KG