Keresés a Bibliában

10az idők teljességének megvalósításáról:
hogy Krisztusban, mint Főben, újra összefogjon mindent,
ami a mennyben és ami a földön van.

2Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen kegyelmi adományában részesültem a ti javatokra,

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,10 Az idők teljessége: amikor elteltek az Isten által meghatározott korszakok. Krisztusban mint főben összefogni mindent: az itt szereplő ritka görög szó jelentése szó szerint »egy fő alatt újra egyesíteni« mindent. Tulajdonképpen erről szól az egész levél: Krisztus fősége alatt újjászületik és új egységet alkot az egész világ, zsidók és pogányok, hogy mindannyian Istenhez térjenek.


25Annak pedig, akinek van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket evangéliumomban és a Jézus Krisztusról szóló tanításban, s annak a titoknak a kinyilatkoztatásában, amelyre az örök idők során hallgatás borult, 26de amely most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten parancsára a próféták iratai által a hitnek való engedelmesség végett minden nemzetnek tudtul adatott,

KNB SZIT STL BD RUF KG


9Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött.

KNB SZIT STL BD RUF KG


4Lehetetlen ugyanis, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, megízlelték a mennyei ajándékot, részesültek a Szentlélekben, 2Nemde felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az imádók egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk? 32Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, 4Mert egy helyen így szól a hetedik napról: »És Isten elnyugodott minden munkájától, melyet végzett«. (Ter 2,2G)

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

6,4 Valószínűleg azt jelenti, hogy azok, akik megvilágosodtak (a keresztségben) és megízlelték a mennyei ajándékot (az Eucharisztiát), kimerítettek minden Krisztus által nyújtott lehetőséget. Ha ezeket elvetették és hitszegővé váltak, nincs már számukra más, újabb lehetőség, hogy ismét részesüljenek a megváltásban. Ez nem annak az Istennek a tehetetlensége, aki az emberi szabadságot alkotta; maga a hitszegő hozza magát abba a lehetetlen helyzetbe, hogy nem hisz többé az egy Krisztusban, aki őt megmenthetné. Isten ugyanis egyetlen Üdvözítőt rendelt az egész emberi nem számára (vö. Csel 4,12).


14Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost.

KNB SZIT STL BD RUF KG