142 1Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. (1Sám 24,4; Zsolt 57,1) 2Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz. 3Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat, (Zsolt 2,19) 4Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém. (Zsolt 40,13) 5Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem. (Zsolt 21,18) 6Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén; (Zsolt 16,5) 7Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál! (1Sám 23,26) 8Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.