Keresés a Bibliában

KNB SZIT STL BD RUF KG

1. fejezet

1Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából, az Efézusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek. 2Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. »

2. fejezet

1Titeket is megelevenített, a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, 2Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; »

3. fejezet

1Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért; 2Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben; »

4. fejezet

1Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok. 2Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, »

5. fejezet

1Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek: 2És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul. »

6. fejezet

1Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz. 2Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (a mi az első parancsolat ígérettel). »

1Móz - 2Móz - 3Móz - 4Móz - 5Móz - Józs - Bir - Ruth - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezsdr - Neh - Eszt - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Ének.Én - Ésa - Jer - Sir - Ezék - Dán - Hós - Jóel - Ámós - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Sof - Agg - Zak - Malak - Mát - Márk - Luk - Ján - Csel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Eféz - Fil - Kol - 1Thess - 2Thess - 1Tim - 2Tim - Tit - Filem - Zsid - Jak - 1Pét - 2Pét - 1Ján - 2Ján - 3Ján - Júd - Jel