A keresztény méltóság.
2 1Ti vétkeitek és bűneitek miatt halottak voltatok. 6Krisztus Jézusban ugyanis föltámasztott minket és vele együtt maga mellé ültetett a mennyben, 7Benne van vére által szerzett megváltásunk, bűneink bocsánata, kegyelme bőségének arányában,
Krisztus a világ teremtő eszméje és megváltója.
13Ő kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fia országába.
19Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Istennek háza népe.
A hetvenkét tanítvány szétküldése.
10 1Ezután az Úr más hetvenkét tanítványt választott ki és kettenkint maga előtt küldte őket azokba a városokba és falvakba, ahová készült. 20Mégse annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy nevetek föl van jegyezve a mennyben.” 10A tömjénáldozat órájában kívül nagy tömeg imádkozott.
19Ha a világból volnátok, a világ mint övéit szeretne titeket. De mivel nem vagytok e világból valók – hiszen kiválasztottalak titeket a világból –, gyűlöl titeket a világ.
A mennyei dicsőség.
18Az a véleményem, hogy a jelen szenvedések nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, mely nyilvánvalóvá lesz rajtunk. 23De nem csak az, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi is sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.
7Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Talán sokáig fogja tűrni? 8Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a földön?” 28Amikor mindez beteljesül, tekintsetek föl és emeljétek föl fejeteket! Elérkezett a megváltástok.”