A bűn miatt halottak életre keltése Krisztusban
2 1Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 6és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, 7Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint,
13Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába,
19Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.
Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát (Mt 9,37-38; 10,7-16; 11,21-24)
10 1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 20De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben. 10Az egész nép pedig kint imádkozott az illatáldozat órájában.
19Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.
Isten fiainak reménysége
18Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. 23De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.Jegyzetek
8,18 amely láthatóvá lesz rajtunk: Más értelmezés szerint: amelyet Isten kinyilatkoztat nekünk
7Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket?
8Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?
28Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.