A keresztény hivatás kegyelmi tartalma.
2 1Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, 6feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, 7Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán,
13kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába.
19Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai.
A hetvenkét tanítvány elküldése.
10 1Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. 20De mégse annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” 10Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta, és közben imádkozott.
19Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ.
18De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. 23De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.
7Hát az Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Megváratja őket? 8Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” 28Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.”