39 (38). ZSOLTÁR. AZ EMBER KICSISÉGE

39 ¹(A karvezetőnek Jedutuntól – Dávid zsoltára.) ²Így szóltam: „Megmaradok utaimon, nehogy vétkezzem nyelvemmel. Csukva tartom számat, amíg előttem áll az istentelen.” ³Csendes lettem, néma és hallgattam, szerencséje miatt sajgott bennem a szív. ⁴A szívem égett bensőmben, lelkemen végigcsapott a láng; akkor megoldódott a nyelvem: ⁵„Uram, add tudtomra végemet, napjaim számával ismertess meg, s tudni fogom, mily mulandó vagyok. ⁶Lám, néhány arasznyira szabtad napjaimat, színed előtt életem a semmihez hasonlít. Minden ember olyan, mint a fuvallat, ⁷az ember elenyészik, mint az árnyék. Olyan a vagyona is, amit gyűjtött, mint a fuvallat, s nem tudja, ki örökli majd.” ⁸Most tehát mit várhatok, Uram? Reményem egyedül benned van. ⁹Szabadíts meg minden bűnömtől, ne szolgáltass ki a gúnyolódó eszteleneknek! ¹⁰Most elhallgatok, többé ki nem nyitom számat, mert te akartad így. ¹¹Vedd le rólam csapásaidat, mert elveszek kezed hatalmától. ¹²Te megrovod az embert, bünteted a bűnöst, ami kedves neki, azt elveszted, mintha a moly enné. Minden ember olyan, mint a fuvallat. ¹³Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre, ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind. ¹⁴Vedd le rólam szemedet, hogy egyszer még föllélegezzem, mielőtt elmegyek és többé nem leszek!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző zsoltár Következő zsoltár