Vívódó lélek panasza

39 ¹A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára. ²Ezt határoztam: vigyázok szavaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel, megzabolázom számat, ha gonosz ember kerül elém. ³Néma voltam, szótalan, hallgattam, de ez nem volt jó, fájdalmam kiújult. ⁴Szívem fölhevült bennem, míg sóhajtoztam, lángra lobbantam, nyelvemmel beszélni kezdtem: ⁵Add tudtomra, URam, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok! ⁶Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. (Szela.) ⁷Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. ⁸Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem! ⁹Ments meg az ellenem vétőktől, ne engedd, hogy a bolondok gyalázzanak! ¹⁰Néma maradok, nem nyitom ki számat, hiszen te munkálkodsz. ¹¹Vedd le rólam csapásodat, elpusztulok sújtó kezed alatt! ¹²A bűn miatt büntetéssel fenyíted az embert, tönkreteszed szépségét, mint a moly. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember. (Szela.) ¹³Hallgasd meg imádságomat, URam, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma, mert jövevény vagyok nálad, betelepült, mint minden ősöm. ¹⁴Ne nézz rám haraggal, hadd viduljak föl, mielőtt elmegyek, és nem leszek többé.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző zsoltár Következő zsoltár