Keresés a Bibliában

5a remélt dolgok okán, melyek készen vannak számotokra a mennyekben, s amelyekről már korábban hallottatok az igazság szavából, az evangéliumból, 6amely eljutott hozzátok, és ahogy az egész világon gyümölcsöt terem és növekszik, ugyanúgy közöttetek is attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok és megismertétek Isten kegyelmének igazságát, 7amint ezt Epaphrasztól, szeretett szolgatársunktól tanultátok, aki Krisztus hű szolgája nevünkben,

KNB SZIT STL BD RUF KG


9Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt tegyétek, és veletek lesz a béke Istene!

KNB SZIT STL BD RUF KG


12ugyanis én nem embertől kaptam – nem is tanítottak rá –, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatása által.

KNB SZIT STL BD RUF KG


20Ti azonban nem így ismertétek meg Krisztust,

KNB SZIT STL BD RUF KG


11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus úr
az Atyaisten dicsőségére.

KNB SZIT STL BD RUF KG