69
1A karvezetőnek. A »Liliomok« szerint. Dávidtól.
2Szabadíts meg engem, Isten,
mert a vizek immár a torkomig hatolnak!
3Mélységes iszapba süllyedtem,
megállni nem tudok;
A tenger mélységébe estem,
S a vihar elmerít engem.
4Fáradtra kiáltom magamat,
torkom berekedt,
szemem elhomályosul,
amíg Istenemre várakozom.
5Többen vannak, mint fejemen a hajszál,
akik ok nélkül gyűlölnek engem.
Hatalmasak ellenségeim,
akik jogtalanul üldöznek engem.
Amit el nem vettem, azt kell megfizetnem.
6Isten, te ismered balgaságomat,
és vétkeim nincsenek titokban előtted.
7Ne érje szégyen miattam azokat, akik benned remélnek,
Uram, Seregek Ura!
Ne érje bennem szégyen azokat,
akik téged keresnek, Izrael Istene.
8Mert érted viselem gyalázatomat,
érted borítja arcomat szégyen.
9Érted lettem testvéreim előtt idegenné,
anyám fiai előtt jövevénnyé.
10Mert emészt a buzgóság házadért,
gyalázóid szidalma engem ér.
11Ha böjtölve siratom lelkemet, az is gyalázatomra válik.
12Ha szőrzsákot öltök, gúnyolódnak rajtam.
13Ellenem beszélnek, akik a kapuban ülnek,
s akik boroznak, rólam énekelnek.
14Az én imám pedig szálljon hozzád, Uram,
a kegyelem idején, ó Isten!
Nagy irgalmasságodban hallgass meg engem
szabadító hűséged szerint.
15Ragadj ki az iszapból, hogy el ne merüljek,
szabadíts meg azoktól, akik gyűlölnek,
és a vizek mélységéből.
16Ne merítsen el a víz vihara,
a mélység el ne nyeljen,
s az örvény be ne zárja száját fölöttem.
17Hallgass meg, Uram, hisz irgalmad kegyes;
Tekints rám nagy könyörületedben.
18Ne fordítsd el szolgádtól arcodat,
szorongatás gyötör, siess, hallgass meg engem!
19Légy közel lelkemhez, szabadíts meg engem,
ments meg ellenségeimtől.
20Hiszen te ismered gyalázatomat,
szégyenemet, pironkodásomat.
Előtted van mind, aki szorongat engem;
21A gyalázat megtörte a szívemet és elernyedtem.
Kerestem, aki szánakozzék rajtam, de nem akadt senki sem,
nem találtam senkit sem, aki vigasztalt volna engem.
22Sőt epét adtak nekem enni,
szomjúságomban ecettel itattak.
23Asztaluk legyen előttük tőrré,
visszafizetéssé, kelepcévé!
24Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak,
ágyékukat tedd örökre erőtlenné!
25Öntsd ki rájuk haragodat,
haragod heve érje utol őket!
26Lakóhelyük legyen pusztasággá,
hajlékaikban senki se lakozzék!
27Mert üldözik, akit te sújtottál,
s növelik annak fájdalmát, akit megsebeztél.
28Hagyd, hogy gonoszságot gonoszságra halmozzanak,
s ne jussanak igazságodra!
29Töröld ki őket az élők könyvéből,
s ne írd őket az igazak közé!
30Én szegény vagyok és szenvedek,
de fölemel, Istenem, a te segítséged.
31Énekszóval áldom Isten nevét
és hálával magasztalom.
32Ez kedvesebb lesz Isten előtt, mint a borjú,
amelynek éppen ered a szarva és patája.
33Látják majd a szegények és örvendeznek;
Keressétek Istent és élni fog szívetek.
34Mert meghallgatja az Úr a szegényeket,
és nem veti meg foglyait.
35Dicsérje őt az ég és a föld,
a tenger és minden, ami bennük nyüzsög.
36Mert Isten megmenti Siont,
s felépíti Júda városait;
Ott fognak lakni, birtokba veszik.
37Szolgáinak utódai öröklik,
s ott laknak majd, akik szeretik az ő nevét.
Jegyzetek
69,1 Egy ártatlan üldözött panasza a fogság idejéből.
69,2 A zsoltárost a gonosztevők bevádolták, és egy mély kútba vagy ciszternába dobták (vö. Jer 38,6.22). Ott kell várnia, amíg esetét kivizsgálják. A víz szintje azonban emelkedik, a vádlott élete veszélyben van. Kiált, de senki sem segít rajta. Istenre is várnia kell (4).
69,5 Vö. Jn 15,25.
69,10 Vö. Jn 2,17; Róm 15,3.
69,22 A szöveg ecetről és epéről beszél: a »barátok« mindent lehetőt megtesznek, hogy megnehezítsék az imádkozó életét. – Vö. Mt 27,34.48; Jn 19,28-29.
69,23 A régiek elképzelése szerint az igazságosság azt követeli, hogy hasonlót hasonlóval kell megfizetni (szemet szemért, fogat fogért, vö. 109,6-20). Az újszövetségi törvény azonban másképp rendelkezik, vö. Mt 5,38-47.
69,23 Vö. Róm 11,9-10.
69,26 Vö. Csel 1,20.