63
1Dávid zsoltára, amikor Júda sivatagjában tartózkodott.
2Isten, én Istenem, pirkadatkor már előtted virrasztok.
Téged szomjaz a lelkem,
utánad sóvárog a testem,
puszta, úttalan, víztelen vidéken.
3Bárcsak megjelenhetnék előtted a szent helyen,
és láthatnám hatalmadat és dicsőségedet!
4Hisz irgalmad jobb, mint az élet,
ajkam téged dicsér.
5Áldani akarlak, amíg csak élek,
és nevedben emelem fel kezemet.
6Szinte zsírral és kövérséggel telik el a lelkem,
ujjong az ajkam és dicsér a szám.
7Ha reggelenként rólad elmélkedem,
rád gondolok fekvőhelyemen.
8Hisz te megsegítettél engem,
és szárnyad árnyékában örvendezhetem.
9Lelkem tehozzád tapad,
és jobbod erősen tart engem.
10Akik pedig meg akarják rontani életemet,
lesüllyednek a föld mélységeibe,
11kard hatalmába kerülnek,
sakálok osztályrésze lesznek.
12Örvendezik akkor majd a király Istenben;
Akik rá esküsznek, diadalmaskodnak valamennyien,
mert elnémul a szája azoknak, akik gonoszat beszélnek.
Jegyzetek
63,1 Bizalom-ének a fogság utáni időkből. Az imádkozó szeretné magát Isten közelében tudni, a szentélyben. Világos, erőteljes kifejezésekkel mondja el Istennek, hogy mennyire szereti őt. Egy dologban bizonyos: Isten hűsége, amely Isten és az ember egyedülálló közösségén alapszik, jobb mint az élet (4). Az imádkozó helyzetét nehéz meghatározni: vagy távol van a templomtól, és élete veszélyben van, vagy már eljutott a templomba, és várja, hogy hivatalosan is menedéket kapjon.
63,1 Vö. 1 Sám 23,14.
63,5 A felemelt kéz imádkozást jelent.
63,6 Zsír és kövérség: különösen értékesnek tartott ételek, fontos szerepet játszanak az áldozatbemutatásnál is.
63,8 Szárnyad: vö. 57,2.