22
1A karvezetőnek. A »Szarvastehén hajnalban« dallama szerint.
Dávid zsoltára.
2Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Távol van szabadulásomtól
hangos jajveszékelésem.
3Én Istenem, kiáltok nappal,
de te nem hallgatsz meg,
és éjjel is, de nyugtot nem találok.
4Pedig te szent vagy
és Izrael dicsérete között laksz.
5Benned bíztak atyáink,
bíztak, és te megszabadítottad őket.
6Hozzád kiáltottak és megszabadultak,
benned bíztak és meg nem szégyenültek.
7Én azonban féreg vagyok, nem ember,
embereknek gyalázata, népnek utálata.
8Aki csak lát, mind gúnyt űz belőlem,
félrehúzza ajkát, fejét csóválgatja:
9»Az Úrban bízott, mentse meg őt,
szabadítsa meg, ha kedvét leli benne.«
10Hiszen te vagy, aki kihoztál engem anyám méhéből,
te vagy reménységem anyám emlője óta.
11Rád voltam utalva anyám ölétől,
anyám méhétől fogva te vagy az Istenem.
12Ne légy távol tőlem,
mert közel a nyomorúság,
és nincs, aki segítséget nyújtana.
13Körülvett engem sok tulok,
Básán bikái körülfogtak engem.
14Kitátották felém szájukat,
mint ragadozó és ordító oroszlán.
15Szétfolytam, miként a víz,
minden csontom kificamodott,
szívem, mint a viasz,
megolvadt bensőmben.
16Ajkam, mint a cserép, kiszáradt,
nyelvem ínyemhez tapadt,
lesújtottál a halál porába.
17Körülvett engem nagy sereg kutya,
a gonoszok zsinatja körülfogott engem.
Átlyuggatták kezemet és lábamat,
18megszámlálhattam minden csontomat.
Néznek rám, bámulnak engem,
19elosztották maguk között ruháimat,
és köntösömre sorsot vetettek.
20De te, Uram, ne légy távol tőlem,
én erősségem siess segítségemre!
21Szabadítsd meg lelkemet a kardtól,
egyetlenemet a kutyák karmából!
22Ments meg az oroszlán torkából,
engem, a megalázottat, a bölény szarvától!
23Hadd hirdessem testvéreimnek nevedet,
a gyülekezetben hadd dicsérjelek:
24Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt,
Jákob minden utóda, magasztaljátok őt!
Félje őt Izrael minden utóda,
25Mert ő nem veti meg és nem nézi le a szegény nyomorúságát,
nem fordítja el tőle tekintetét,
és meghallgatja, amikor hozzá kiált.
26Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben;
amit fogadtam, teljesítem azok előtt, akik félik őt.
27Jóllakásig esznek majd a szegények,
akik keresik az Urat, dicsérik majd őt:
»Éledjen fel szívük mindörökre!«
28Észbe kap és megtér az Úrhoz a föld minden határa,
és leborul színe előtt
a nemzetek valamennyi családja.
29Mert az Úré a királyi hatalom,
és ő uralkodik a nemzeteken.
30Csak őt imádják mind, akik a földben alszanak;
leborulnak előtte mindazok, akik a porba leszállnak.
Neki él majd a lelkem,
31Neki szolgálnak majd utódaim.
Az Úrról beszélnek az eljövendő nemzedéknek,
32az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek:
»Így cselekedett az Úr!«
Jegyzetek
22,1 Egy panaszdal (2-22) és egy hálaének (23-32) A királyok korai korszakában keletkezett, de többszörösen kiegészítették és módosították. A jelenlegi szöveg a fogság utáni időkből származik. A héber szövegben átdolgozások nyoma látszik, bonyolult, és részben hibás. Ez az ének mégis az irodalmilag legszebb és a teológiailag legfontosabb zsoltárok közé tartozik (ezért került be a szenvedéstörténetbe is). Mint a zsoltáros, Jézus is egész mélységében átélte és elszenvedte minden idők emberének baját, ő azonban istenfiúsága által az Istentől való távolságot közelséggé változtatta.
22,2 Vö. Mt 27,46; Mk 15,34. A hívő a legteljesebb kétségbeesésben is tud »én Istenem«-et kiáltani, és mindvégig megőrzi a bizalmát, még akkor is, ha közben ott van benne a »miért« nagy kérdőjele. A kiáltás kifejezi a hit állhatatosságát a végső szorongattatásban is.
22,8 Vö. Mt 27,39
22,9 Vö. Mt 27,43
22,16 Vö. Jn 19,28.
22,19 Vö. Mt 27,35; Jn 19,23-24.
22,28 A görög és a szír fordítás alapján javított szöveg (a héberben: előtted).