17
1Dávid imádsága.
Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.
(Zsolt 4,2;5,2)
2A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
(Zsolt 43,1)
3Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon.
(Zsolt 139,1-3)
4Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.
(Jób 21,23; Zsolt 119,120)
5Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.
6Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
7Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
(Zsolt 35,15)
8Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
9A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.
10Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.
11Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
(Zsolt 35,12)
12Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.
(Zsolt 10,9)
13Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
14Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.
(Jób 21,8-13)
15Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.
(Jób 19,26.27; Dán 12,1)