77 1A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára. 2Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám. 3Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni. 4Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.) 5Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom. 6Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön. 7Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem: 8Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata? 9Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre? 10Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.) 11Az az én bajom, gondoltam, hogy megváltozott a Felséges jóindulata. 12Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. 13Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon. 14Szent a te utad, Istenem! Van-e oly nagy Isten, mint a mi Istenünk? 15Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel. 16Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait. (Szela.) 17Láttak téged a vizek, ó Isten, láttak a vizek, és megremegtek, a mély vizek is reszkettek. 18A felhők ontották a vizet, a magas fellegek mennydörögtek, nyilaid pedig cikáztak. 19Mennydörgésed hangzott a forgószélben, villámok világították be a világot, reszketett és rengett a föld. 20Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott. 21Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron által.