Keresés a Bibliában

15 1Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hivőkké. 3Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. 4Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, 5és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. 6Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. 7Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. 8Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. 9Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. 10De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. 11Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké. 12Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? 13Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. 14Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. 15Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. 16Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. 17Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. 18Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. 19Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. 20Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. 21Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. 22Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. 23Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. 24Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. 25Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. 26Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. 27Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. 28Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben. 29Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? 30Miért vállalunk veszedelmet mi is minden percben? 31Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. 32Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. 33Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” 34Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik az Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt. 35De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? 36Esztelen! Amit vetsz, nem kel életre, míg előbb el nem rothad, 37és amit elvetsz, azzal nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét. 38De Isten olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet. 39Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. 40Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké. 41Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól. 42Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; 43elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. 44Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Ha van érzéki test, van lelki test is. 45Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké.” 46De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. 47Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való. 48Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. 49És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. 50Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. 51Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. 52Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. 53Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. 54Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! 55Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” 56A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. 57De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! 58Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet