Keresés a Bibliában

Jézus feltámadása.

16 1Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalome illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. 2A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. 3Egymás közt így beszélgettek: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” 4De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. 5Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. 6De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! 7De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.” 8Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről.

Jézus megjelenései.

9Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből a hét ördögöt kiűzte. 10Ez elment és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus feltámadása.

24 1A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. 2Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. 3Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. 4Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. 5Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? 6Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: 7Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” 8Erre eszükbe jutottak e szavai. 9A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. 10Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak,

KNB SZIT STL BD RUF KG


VIII. A FELTÁMADÁS NAPJA

Az üres sír.

20 1A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. 2Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” 3Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. 4Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. 5Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. 6Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot 7meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. 8Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. 9Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. 10Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.

Jézus megjelenik Mária Magdolnának.

11Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. 12Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. 13Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat – felelte –, s nem tudom, hová tették.” 14E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. 15Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” 16Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. 17Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” 18Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”

KNB SZIT STL BD RUF KG