Keresés a Bibliában

22Így vezették ki egy Golgota nevű helyre, ami a Koponya-helyet jelenti. 23Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el. 24Keresztre feszítették, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. 25Három óra volt, amikor keresztre feszítették. 26Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: A zsidók királya. 27Vele együtt két gonosztevőt is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől. 28Így beteljesedett az Írás: „A gonoszok közé sorolták.” 29Az arra menők káromolták, csóválták a fejüket s mondogatták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, 30mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” 31A főpapok és az írástudók szintén gúnyolódtak, egymás között ezt mondva: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. 32A Krisztus, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” Gyalázták azok is, akiket vele együtt fölfeszítettek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus a kereszten.

32Két kivégzésre ítélt gonosztevőt is vittek vele. 33Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról. 34Jézus pedig mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” Ruháján sorsot vetve megosztoztak. 35A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett – mondták –, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” 36Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: 37„Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!” – mondták. 38Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya.” 39Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.” 40A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. 41Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.” 42Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam országodban.” 43Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”

KNB SZIT STL BD RUF KG


17Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. 18Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. 19Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősíttette. Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” 20A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz; héberül, latinul és görögül volt írva. 21A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: „Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.” 22De Pilátus azt felelte: „Amit írtam, azt megírtam!”

Sorsot vetnek Jézus ruhájára.

23Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. 24Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek.

Jézus anyja.

25Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. 26Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” 27Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.

KNB SZIT STL BD RUF KG