37 1Ezért fogja el a szívem ijedelem, ezért dobog olyan hangosan a helyén. 2Hallgassátok dörgő hangját figyelemmel, a dübörgést, amely előtör szájából! 3Végigjáratja az egész ég alatt, villáma sugarát a föld határáig. 4Amerre csak elhalad, hangosan zeng az ég, ő az, aki büszke hangjával mennydörög, s a villámait nem fogja vissza, amikor meghalljuk a hangját. 5Isten engedi, hogy lássunk csodás, nagy dolgokat, nagy tetteket művel, amiket nem értünk. 6Ő mondja a hónak: „Essél le a földre!” És az esőnek is: „Zúduljatok le rá!” 7Rányomja pecsétjét minden emberkézre, hogy tetteit mindenki megtapasztalja. 8Visszahúzódik a vad a rejtekhelyére, és a fekvőhelyén meghúzza magát. 9A viharos szélvész kitör kamráiból, s az északi széllel hideg idő tör be. 10Isten leheletére jég keletkezik, és megmerevedik a víz széles tükre. 11Párás nedvességgel tölti a felhőket, s a viharfellegek villámait szórják. 12Akarata szerint mennek ide-oda, járásukat ő határozza meg. Mindent végbevisznek, amit csak parancsol, széltében-hosszában a földkerekségen. 13Egyszer büntetésül küldi a föld népeinek, máskor meg jósága jeléül. 14Figyelj ide és hallgass meg, Jób! Maradj csendben és nézd Isten csodáit! 15Tudod-e, hogy Isten mint parancsol nekik, miként éri el, hogy felhője fényt adjon? 16Vagy érted tán, mint lebegnek felhői, a mindentudó mester e csodás remekei? 17Te, akinek már izzik a ruhád a hőségtől, amikor a déli széltől fülledt a föld, 18te feszítetted ki vele az ég sátrát, feszesre, mint a tükör, amely acélból készült? 19Okosíts fel minket, mit mondjunk hát neki… 20Azt jelentsük talán: „Szólni akarok!”? S mondja-e valaki, hogy pusztulni akar? 21Hisz nem lehet a nap fényét sem látni, amikor a felhők mögött fényesedik. Lám, szélroham jön, s elkergeti őket, 22észak felől fényesség ragyog fel. Félelmetes ragyogás van az Isten körül, 23sohasem érjük el mi a Mindenhatót. Hatalma s igaza mérhetetlenül nagy, az igazság teljességét nem ferdíti el.