10 ¹Undorral tekintek saját életemre, szabadon hagyom, áradjon panaszom, gyötrődő lelkemet kiöntöm. ²Esengek Istenhez: Ne ítélj el! Hadd tudjam meg, miért támadtál meg! ³Hasznod van tán abból, ha erőszakhoz nyúlsz, kezed remekművét hogyha meggyalázod, a bűnösök terveit meg jóváhagyod? ⁴Csak tán nincs húsból a te szemed is, hogy mint ember szokott, te is csak úgy lássál? ⁵Napjaid hasonlók az ember napjaihoz, s esztendeid az ember éveihez, ⁶hogy bűnöm keresed s kutatsz vétkem után, ⁷noha jól tudod, hogy nem vagyok bűnös? Nem szabadít ki senki sem kezedből? ⁸A te kezed formált és teremtett, most meg mást gondoltál, s elpusztítasz? ⁹Agyagból formáltál – csak emlékezzél! – s most újra porrá változtatnál vissza? ¹⁰Nemde kiöntöttél, mint a tejet szokták, aztán sajt módjára hagytál megalvadni. ¹¹Bőrbe meg húsba nem te öltöztettél, s csontokkal, inakkal nem te szőttél át? ¹²Életet, kegyelmet te adtál nekem, őrködj hát éberen a lelkem fölött! ¹³Bár elrejtetted mélyen a szívedben, tudom jól: ezt forgattad elméd rejtekében. ¹⁴Amikor vétkezem, leskelődsz utánam, nem akarsz bűnömtől megszabadítani. ¹⁵Hogyha bűnös vagyok, akkor jaj nekem! De nem büszkélkednék, ha igaz volnék is: jóllaktam szégyennel, nyomor italával. ¹⁶Hogyha gőgös volnék, oroszlán módjára üldözőbe vennél, megmutatnád rajtam csodatevő erőd. ¹⁷Újra támadást indítasz ellenem, ádáz haragodat egyre sokasítod, mindig friss csapatok szállnak velem harcba. ¹⁸Miért hoztál elő anyámnak méhéből? Haltam volna meg, mielőtt szem látott! ¹⁹Úgy volnék csak, mintha sose lettem volna, vittek volna sírba anyámnak méhéből. ²⁰Éltem napjainak nem kevés a száma? Vedd le rólam szemed, hadd örüljek egy kicsit, ²¹mielőtt elmegyek, s vissza nem térek a sötétség és az árnyék országából. ²²A sötétség honából, hol nincs semmi rend, hol a napvilág is fekete éjszaka.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet