Lázár feltámasztása.

11 ¹Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. ²Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. ³A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.” ⁴Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.” ⁵Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. ⁶Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, ⁷s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!” ⁸„Mester – felelték a tanítványok –, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?” ⁹Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. ¹⁰Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.” ¹¹Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.” ¹²„Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” – felelték a tanítványok. ¹³Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. ¹⁴Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt. ¹⁵Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” ¹⁶Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” ¹⁷Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. ¹⁸Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. ¹⁹Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. ²⁰Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. ²¹„Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. ²²De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” ²³Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” ²⁴„Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” ²⁵Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. ²⁶Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” ²⁷„Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” ²⁸E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.” ²⁹Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá. ³⁰Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Márta találkozott vele. ³¹Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni. ³²Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” ³³Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. ³⁴„Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” ³⁵Jézus könnyekre fakadt. ³⁶Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” ³⁷Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?” ³⁸Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt. ³⁹„Hengerítsétek el a követ!” – szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” ⁴⁰Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” ⁴¹Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. ⁴²Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” ⁴³E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” ⁴⁴S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” ⁴⁵A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne. ⁴⁶Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett. ⁴⁷Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. ⁴⁸Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.” ⁴⁹Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot! ⁵⁰Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” ⁵¹De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, ⁵²s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. ⁵³Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik. ⁵⁴Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival.

VII. AZ UTOLSÓ HÚSVÉT

A közelgő húsvét.

⁵⁵Közel volt a zsidók húsvétja, és a vidékről sokan fölmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak. ⁵⁶Keresték Jézust a templomban, és tanakodtak egymás közt: „Mit gondoltok, eljön az ünnepre?” ⁵⁷A főpapok és a farizeusok ugyanis parancsot adtak, hogy ha valaki tudomást szerez hollétéről, jelentse, hogy így elfoghassák.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet