Keresés a Bibliában

11Amennyiben a tökéletesség elérhető lett volna a levita papság által – hiszen a nép ennek alapján kapta a Törvényt –, mi szükség lett volna még arra, hogy egy másik pap jöjjön Melkizedek rendje szerint, azaz nem Áron rendje szerint? 12Amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a Törvény is. 13Ugyanis akiről itt szó van, egy másik törzshöz tartozik, amelyikből még senki sem szolgált az oltárnál. 14Hiszen ismeretes, hogy a mi Urunk Júda törzséből származott, de erről a törzsről papokkal kapcsolatban Mózes semmit sem mondott.
15Mindez még inkább nyilvánvaló, ha egy másik, Melkizedekhez hasonló pap támad, 16aki nem egy testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem a romolhatatlan élet ereje által. 17Emellett szól ez a tanúságtétel: Te pap vagy örökre, Melkizedek rendje szerint. 18Tehát a korábbi parancsolat érvényét veszti, mivel hatástalan és hasztalan volt, 19mert a Törvény semmit sem tett tökéletessé. Másrészt viszont egy jobb reménység kel életre, ami által közelebb kerülünk Istenhez.
20Mindez nem eskü nélkül történt – míg amazok eskü nélkül lettek papokká –, 21hanem annak esküje által, aki így szólt hozzá: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja; pap vagy te örökre. 22Ezért ő egy jobb szövetség kezese lett. 23Azok többen lettek papokká, mert a halál megakadályozta, hogy szolgálatban maradjanak. 24Neki viszont, mivel örökre megmarad, a papsága is örök. 25Ezért örökre üdvözíteni tudja azokat, akik általa járulnak Istenhez, örökké él ugyanis, hogy közbenjárjon értük.
26Valóban ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, aki magasabbra jutott az egeknél; 27akinek nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneiért mutasson be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. 28A Törvény erőtlen embereket tett főpappá, a Törvény utáni eskü szava viszont a Fiút, aki örökre tökéletes.

KNB SZIT STL BD RUF KG