Keresés a Bibliában

11Ha tehát a tökéletességet a leviták papsága jelentette volna – a nép ugyanis őalattuk kapta a törvényt –, mi szükség lett volna arra, hogy Melkizedek rendje szerint más pap támadjon, aki nem Áron rendje szerint való? (Zsolt 110,4) 12Mert ha megváltozik a papság, szükséges, hogy a törvény is megváltozzék. 13Akiről ugyanis mindezt mondják, más törzsből való, amelyből senki sem szolgált az oltárnál. 14Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júda törzséből származott, s erre a törzsre vonatkozóan papokról semmit sem mondott Mózes.
15Ez még inkább nyilvánvaló, ha Melkizedekhez hasonló más pap támad, 16aki nem a testi parancs törvénye szerint lett azzá, hanem az örök élet ereje szerint.

17Mert így szól a tanúságtétel:
»Te pap vagy mindörökké
Melkizedek rendje szerint«
.

(Zsolt 110,4) 18Egy korábbi törvény megszüntetése annak erőtlensége és használhatatlansága miatt történik. 19A törvény ugyanis nem vezetett el senkit a tökéletességre, csak bevezetése volt egy jobb reménynek, amely által Istenhez közeledünk.
20S amennyiben ez nem eskü nélkül történt – mások ugyan eskü nélkül lettek papokká,

21ez pedig annak esküje által, aki így szólt hozzá:
–,
»Megesküdött az Úr és nem bánta meg:
Te pap vagy mindörökké«

(Zsolt 110,4}<fs) 22annyiban jobb szövetségnek lett kezese Jézus.
23S míg azok többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg, 24neki, mivel örökre megmarad, örökkévaló a papsága. (Zsolt 110,4) 25Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értük közbenjárjon.
26Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; 27akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. 28A törvény ugyanis gyarló embereket rendelt papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút.
(Zsolt 2,7; 110,4)

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

7,27 Egyszer s mindenkorra: Krisztus egyetlen áldozata áll az üdvösség művének középpontjában. Korábban előkészítették és ígérték, aztán megvalósult, most számunkra a kegyelem és a remény forrása. Érvényes mindig, mindenki számára. Soha nem fog megismétlődni. Megújul mindennap, amikor gyümölcseiből merítenek a rászorulók. Mindörökre az egyetlen reménye marad az üdvösségre vágyóknak, nemzedékről nemzedékre az eljövendő századokban.