Keresés a Bibliában

Krisztus papsága magasabb rendű az ószövetséginél.

11Ha a levita papság, amelynek szolgálata idején a nép a törvényt kapta, elvezetett volna a tökéletességre, mi szükség lett volna még rá, hogy más főpap jöjjön, Melkizedek rendje szerint, nem pedig Áron nemzetségéből? 12A papság megváltozásával azonban szükségképpen megváltozott a törvény is. 13Akiről ugyanis ezeket mondjuk, az más törzsből való, amelyből senki sem szolgált az oltárnál. 14Hiszen köztudomású, hogy Urunk Júda törzséből származott, e törzzsel kapcsolatban pedig nem beszélt Mózes a papságról. 15Még világosabb ez, hogyha Melkizedek módjára egy más pap lép föl, 16aki nem a testi leszármazás törvénye alapján lett azzá, hanem a halhatatlan élet erejéből. 17A tanúság ugyanis így szólt róla: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” 18Ám ezzel a korábbi törvény megszűnt mint hatástalan és erőtlen, 19a törvény tudniillik nem vezetett el a tökéletességre, csak előkészítője volt egy jobb reménynek, amely közelebb visz az Istenhez. 20Annál is inkább, mivel ez nem történt eskü nélkül. 21Amazok eskü nélkül lettek pappá, ő azonban annak erejével, aki így szólt hozzá: Megesküdött az Úr és nem bánja meg: te pap vagy mindörökké. 22Ennek megfelelően Jézus egy kiválóbb szövetség kezese lett. 23Azonkívül ők nagy számban voltak papok, mivel a halál következtében nem maradhattak meg. 24Ő viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart. 25Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk. 26Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. 27Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta. 28A törvény tehát gyarló embereket rendelt főpappá, az eskü szava azonban, amely a törvényt követte, magát az örökre tökéletes Fiút.

KNB SZIT STL BD RUF KG