140
1A karvezetőnek. Dávid zsoltára.
2Ments meg engem, Uram, a gonosz embertől,
szabadíts meg az erőszakos embertől.
3Akik gonoszságot terveznek szívükben,
és egész nap háborúságot keltenek.
4Nyelvüket élesítik, mint a kígyók,
vipera mérge van a nyelvük alatt.
5Óvj meg, Uram, a bűnös kezétől,
szabadíts meg az erőszakos embertől,
akik lépteimnek gáncsot vetnek.
6Tőrt vetnek nekem titkon a kevélyek,
kötelekből hálót feszítenek elém,
kelepcét állítanak elém az út mentén.
7Mondom az Úrnak: »Te vagy az én Istenem,
hallgasd meg, Uram, hangos könyörgésemet.«
8Uram, Uram, erős segítségem,
takard be fejemet a harc napján.
9Ne add meg, Uram, amit a gonosz kíván,
ne hagyd beteljesülni terveit.
10Fölemelik körülöttem fejüket,
borítsa el őket önnön ajkuk gonoszsága!
11Hulljon rájuk izzó parázs, vesd őket a mélységbe,
hogy föl ne keljenek.
12Ne legyen maradása az országban a szájhősnek,
gonoszsága ragadja veszedelembe az erőszakost.
13Tudom, hogy az Úr jogot szolgáltat a szűkölködőknek
és igazságot a szegényeknek.
14Áldják majd nevedet az igazak,
és színed előtt laknak az egyenes lelkűek.
Jegyzetek
140,1 Egyéni panaszdal, amely a szertartás részévé vált. Keletkezésének ideje bizonytalan.
140,2 Az üldözött Istenhez fordul védelemért, mert rosszindulatú és álnok emberekkel gyűlt meg a baja, velük szemben ő kevésnek bizonyul.
140,10 Az ellenségre mondott átkok (ius talionis, vö. 109,6-20). A szénparázs képe az elkövetkező isteni ítéletet jelenti. Ennek alapján érthető a fordulat: »izzó parazsat gyűjtesz a fejére« (Péld 25,22; Róm 12,20). Aki ellenségével jót tesz, izzó parazsat gyűjt Istennél, neki adja át (őrá bízza) a megtorlást.