141
1Dávid zsoltára.
Uram, hozzád kiáltok, siess hozzám,
figyelj szavamra, amikor hozzád kiáltok!
2Szálljon illatáldozatként színed elé imádságom,
és kezem fölemelése legyen olyan, mint az esti áldozat.
3Tégy Uram lakatot a számra,
ajkam ajtajára reteszt.
4Ne engedd, hogy szívem gonosz szavakra hajoljon,
bűnös mesterkedésekre,
a gonoszat cselekvőkkel együtt;
Részem se legyen abban, amit ők szeretnek.
5Ám feddjen meg irgalomból az igaz és korholjon engem;
De a bűnös olaja ne kenje meg a fejem,
mert gonoszságuk ellen imádkozom.
6Ha majd bíráik kemény kézbe kerülnek,
meghallják szavaimat, mert azok hathatósak.
7Mint a földből kiszántott és széthasított rögök,
úgy hullanak csontjaik az alvilág torkába.
8Uram, Uram, a szemem rád tekint,
tebenned remélek, ne vedd el életem!
9Őrizz meg engem a tőrtől, amit nekem vetettek,
a gonosztevők kelepcéitől!
10A bűnösök a saját hálójukba esnek,
de én átmegyek rajta!
Jegyzetek
141,1 Egyéni könyörgő imája, késő fogság utáni.
141,1 A zsoltáros Istent hívja, esti imáját, mint áldozatot ajánlja fel.
141,6 A szövege értelme nem világos. Lehetséges, hogy a bizonyosságot fejezi ki: a bűnösök (a másvilágon) isteni ítélet alá kerülnek.