11
1És felelt a naámai Szófár, és ezt mondta:
2»Válasz nélkül maradjon-e a bőbeszédű,
vagy a fecsegőnek legyen-e igaza?
3Egyedül előtted hallgassanak az emberek,
s amikor gúnyolod a többieket, senki se utasítson rendre?
4Úgy mondtad: ‘Szavaim kifogástalanok,
és szeplő nélkül állok Előtted!’
5Bár csak beszélne Isten veled,
és nyitná meg ajkait ellened,
6és mutatná meg neked a bölcsesség titkait
– mert sokféle az ő törvénye –,
akkor belátnád, hogy sokkal kevesebbet szenvedsz el tőle,
mint ahogy bűnöd megérdemli.
7Talán megérted Isten lábnyomait,
és elérsz a Mindenható tökéletességéig?
8Magasabb az az égnél – mit is tehetnél?
Mélyebb az alvilágnál – hogy ismernéd meg?
9Mértéke hosszabb a földnél
és szélesebb a tengernél.
10Ha felborít, bezár vagy kényszerít,
ki tud vele szembeszállni?
11Mert ő ismeri az emberek hitványságát,
és látva a bűnt, nemde tekintetbe veszi!
12A balga férfi felfuvalkodik kevélységében,
s azt hiszi, hogy mint a vadszamár csikója, szabadnak született!
13Te pedig, ha megerősíted szívedet
és kitárod hozzá kezedet,
14és ha bűn tapad kezedhez, elveted magadtól,
és nem tűrsz sátradban jogtalanságot:
15akkor szeplőtelenül emelheted fel arcodat,
állhatsz szilárdan és nem kell félned.
16Akkor elfelejtheted nyomorúságodat,
úgy gondolsz majd rá, mint az elfolyt vizekre.
17Ragyogó lesz estéd, mintha dél lenne,
s amikor azt hiszed, hogy elenyésztél,
feltámadsz, mint a hajnali csillag;
18és jó kedvvel leszel, remény lesz előtted,
körültekintesz és nyugton térhetsz pihenőre.
19Lefekhetsz és senki sem riaszt,
és sokan keresik majd kegyedet.
20A gonoszok szemei azonban elepednek,
és menedékük elvész tőlük;
a reményük pedig olyasvalami, amitől a lélek visszariad.«
Jegyzetek
11,6 A szöveg eléggé homályos, de az értelme nyilvánvaló: Jób kifejezi azt az óhaját, hogy Isten egyenrangúként kezelje őt, anélkül, hogy hatalmával és fenségével lehengerelné (9,33-35). Szófár azt feleli, hogy ha ez történne, Jóbnak magának kellene megállapítania, hogy Isten mennyi vétket nem tart számon...
11,8 A héberek és a babiloniak is úgy képzelték el az alvilágot, mint egy határtalanul nagy, félelmetes föld alatti üreget. Úgy hitték, hogy amikor az elhunytak lelke alászáll oda, ettől kezdve az elfelejtve, alaktanul és vigasztalás nélkül tengeti életét.