3 1Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek? (2Kor 5,12) 2A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember; (1Kor 9,2.3) 3A kik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira. (Jer 31,33) 4Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van. (Ján 14,6) 5Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van: (Csel 16,14;Ján 15,15) 6A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít. (Róm 8,2; Ján 6,63;5Móz 27,26) 7Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsősége miatt: (2Móz 24,12;2Móz 34,30.33) 8Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata? (Csel 16,16-18) 9Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata? (Róm 1,17;3,21) 10Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt. (Kol 2,17) 11Mert ha dicsőséges az elmulandó, sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad. (Zsid 12,18) 12Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk; (2Kor,3 4. Eféz. 6,19.) 13És nem, miként Mózes, a ki leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét. (2Móz 34,33.35) 14De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el; (Ésa 6,10;2Kor,3 13.) 15Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre. (Ján 1,12) 16Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. (Róm 11,23.25.26) 17Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. (2Kor,3 6. Ján. 4,24.) 18Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől. (1Kor 13,12)