Pál útnak indul.

20 ¹A zavargás megszűntével Pál magához hívatta a tanítványokat. Buzdította őket, majd elbúcsúzott és Makedóniába utazott. ²Végigjárta ennek a kerületeit és sok beszédet intézett az ottaniakhoz. Majd Görögországba ment és ott tartózkodott három hónapon keresztül. ³Mikor ezután Szíriába készült hajózni, a zsidók cselt szőttek ellene. Ezért úgy döntött, hogy Makedónián keresztül tér vissza. ⁴Ázsiáig vele együtt tartott a béreai Szópatrosz, Pirrusz fia, a tesszalonikaiak közül pedig Arisztarchusz és Szekundusz, továbbá a derbéi Gájusz és Timóteus, végül Ázsiából Tichikusz és Trofimosz. ⁵Ezek előrementek és Troászban vártak ránk. ⁶Mi pedig a kovásztalan kenyér napjai után hajóztunk el Filippiből és öt nap múlva utolértük őket Troászban, ahol egy hetet töltöttünk. ⁷A hét első napján egybegyűltünk a kenyértörésre. Pál beszédet intézett hozzájuk, s mivel másnap el akart utazni, egészen éjfélig nyújtotta beszédét. ⁸A teremben, ahol összegyűltünk, volt lámpa bővében. ⁹Egy Eutihosz nevű ifjú, aki az ablaknál ült, Pál hosszú prédikációja közben mély álomba merült. Úgy elnyomta az álom, hogy lezuhant a harmadik emeletről. ¹⁰Holtan szedték föl. Pál lement hozzá, aztán ráborult és átkarolva őt így szólt: „Ne nyugtalankodjatok, mert a lelke még benne van.” ¹¹Aztán fölment, elvégezte a kenyértörést és evett. Még jó sokáig, egész virradatig beszélt, s végül útra kelt. ¹²Az ifjút pedig élve odavezették, és ez nem kis vigasztalásukra volt.

Pál Milétoszban búcsút vesz az efezusiaktól.

¹³Mi pedig hajóra szállva Asszoszba mentünk, hogy ott vegyük föl Pált. Ő rendelkezett így, mert maga szárazon akarta megtenni az utat. ¹⁴Mikor Asszoszban találkoztunk, fölvettük őt és úgy értünk Mitilénébe. ¹⁵Másnap innen elhajózva Kiosz elé jutottunk, a következő nap Számoszon kötöttünk ki, az erre következőn pedig megérkeztünk Milétoszba. ¹⁶Pál ugyanis elhatározta, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy Ázsiában időt ne veszítsen. Sietett, hogy hacsak lehetséges, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen. ¹⁷Milétoszból azután beüzent Efezusba és magához kérette az egyház presbitereit. ¹⁸Mikor ezek megérkeztek, így szólt hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától fogva hogyan éltem köztetek. ¹⁹Az Úrnak mély alázatossággal, könnyek és zaklatások közt szolgáltam, melyek a zsidók ármánykodása következtében értek engem. ²⁰Semmit sem vontam meg tőletek, ami hasznotokra szolgálhatott, hanem nyilvánosan és magánházakban tanítottalak titeket. ²¹Zsidóknak és pogányoknak lelkükre beszéltem, hogy térjenek meg Istenhez és higgyenek Jézusban, a mi Urunkban. ²²Most pedig belső kényszerűség hajt, hogy Jeruzsálembe menjek. ²³Nem tudom, hogy mi történik majd ott velem, legfeljebb annyit, hogy a Szentlélek minden városban értésemre adta, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. ²⁴De én nem becsülöm sokra az életemet, csak véghez tudjam vinni pályafutásomat és az Úr Jézustól rám ruházott föladatomat: az Isten kegyelméről szóló evangélium hirdetését. ²⁵És bizony tudom azt is, hogy közületek, akik közt az Isten országát hirdetve jártam, egy sem lát meg többé. ²⁶Ezért hát szentül állítom nektek a mai napon: senkinek a vére nem szárad rajtam. ²⁷Nem rejtettem el semmit sem, hanem Isten teljes akaratát föltártam előttetek. ²⁸Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt ennek élére titeket elöljárókul a Szentlélek, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett meg. ²⁹Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok törnek rátok és nem kegyelmeznek a nyájnak. ³⁰Sőt még köztetek is támadnak olyanok, akik csalárd beszéddel magukhoz akarják csábítani a tanítványokat. ³¹Őrködjetek tehát és véssétek emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szüntelenül könnyek közt intettem mindegyikteket. ³²Most pedig Istennek és az ő kegyelmébe ajánllak titeket. Neki hatalma van arra, hogy fölépítse művét és megadja nektek az összes többi szentekkel közös örökséget. ³³Nem kívántam senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. ³⁴Ti tudjátok, hogy ezek a kezek keresték meg azt, amire nekem és környezetemnek szüksége volt. ³⁵Minden alkalommal megmutattam nektek, hogy hogyan kell dolgozni és ezzel a gyöngéket segíteni. Jézus szavaira emlékezve, aki azt mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” ³⁶Ezeket mondta, aztán térdre hullott és mindnyájukkal közösen imádkozott. ³⁷Valamennyien hangos sírásra fakadtak és Pál nyakába borulva csókolgatták őt. ³⁸Az a mondása fájt nekik leginkább, hogy többé nem fogják viszontlátni. Végül elkísérték őt a hajóhoz.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet