Pál Macedóniába utazik.

20 ¹A zavargás megszűntével Pál hívatta a tanítványokat, bátorította őket, aztán búcsút vett tőlük, és elindult, hogy Macedóniába menjen. ²A vidéken áthaladtában sok beszédet mondott buzdításul a tanítványoknak, aztán odaért Görögországba. ³Három hónapot ott töltött, ám a zsidók cselt szőttek ellene, amikor Szíriába akart hajózni, ezért úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza. ⁴Ázsiáig vele tartott Szopater, a bereai Pirrusz fia, meg a tesszalonikai Arisztarchusz és Szekundusz, a derbei Gájusz és Timóteus, az ázsiai Tichikusz és Trofimusz. ⁵Ezek előrementek, és Troászban vártak ránk.

Pál Troászban.

⁶Mi a kovásztalan kenyér napjai után hajóztunk el Filippiből, és öt nap múlva utolértük őket Troászban, ahol aztán egy hetet töltöttünk. ⁷A hét első napján összegyűltünk kenyértörésre. Pál másnap el akart utazni, ezért beszélt hozzájuk, egész éjfélig kinyújtotta a beszédét. ⁸Az emeleti teremben, ahol összegyűltünk, volt lámpa bőven. ⁹Egy Eutichusz nevű ifjú az ablakban ült, s Pál hosszú beszéde alatt úgy elnyomta az álom, hogy álmában lezuhant a harmadik emeletről. Holtan szedték össze. ¹⁰Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.” ¹¹Utána fölment, megtörte a kenyeret, evett, és hosszan beszélt, egészen virradatig, aztán útra kelt. ¹²A fiút élve vezették oda, s ez nem kis vigasztalásukra szolgált.

Pál Milétuszban.

¹³Mi hajóra szállva előrementünk Asszoszba, ott akartuk fölvenni Pált. Ő rendelkezett így, mert maga szárazon akarta az utat megtenni. ¹⁴Amikor Asszoszban találkoztunk, fölvettük és Mitilénébe hajóztunk. ¹⁵Innen továbbhajóztunk, s másnap Kiosz elé értünk. A következő nap Számoszon kötöttünk ki, majd ismét a következő nap megérkeztünk Milétuszba. ¹⁶Pál ugyanis azt határozta, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy Ázsiában ne veszítsen időt. Sietett, hogy ha csak lehet, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen. ¹⁷Milétuszból üzent Efezusba, és magához kérette az egyház presbitereit. ¹⁸Amikor megérkeztek, így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve minden időmet köztetek töltöttem, ¹⁹és szolgáltam az Úrnak, teljes alázatosságban, mindenfelől szorongattatva, könnyek és megpróbáltatások közepette is, amelyek a zsidók áskálódásai folytán jutottak osztályrészemül. ²⁰Nem tagadtam meg tőletek semmit, ami javatokra szolgálhatott: prédikáltam nektek és tanítottalak benneteket, nyilvánosan és magánházaknál. ²¹Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg az Istenhez, és higgyenek Urunkban, Jézusban. ²²Most Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem, ²³csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. ²⁴De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk, Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról. ²⁵És tudom azt is, hogy közületek, akik között hirdettem az Isten országát, nem lát többé senki. ²⁶Ezért most ünnepélyesen kijelentem: nem szárad rajtam senkinek a vére. ²⁷Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy az Isten akaratát teljes egészében fel ne tárjam előttetek. ²⁸Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának. ²⁹Tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat. ³⁰Közületek is akadnak majd olyanok, akik rajta lesznek, hogy álnok szóval maguk mellé állítsák a tanítványokat. ³¹Ezért legyetek éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek között figyelmeztettelek benneteket. ³²Most pedig az Istennek és kegyelme szavának ajánllak benneteket. Neki hatalma van rá, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szenttel közös örökséget. ³³Senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam. ³⁴Jól tudjátok, hogy amire magamnak és társaimnak szükségünk volt, a kezem munkájával szereztem meg. ³⁵Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, s a gyengéknek támaszukra lenni, Urunk Jézus szavaira emlékezve: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” ³⁶Szavai befejeztével letérdelt, és imádkozott velük. ³⁷Nagy sírásban törtek ki mindnyájan, Pál nyakába borultak és összecsókolták. ³⁸Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy nem látják többé viszont. Aztán kikísérték a hajóhoz.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet