Keresés a Bibliában

28„Tudjátok, mennyire tilos a zsidó embernek, hogy idegenhez csatlakozzék vagy vele érintkezzék. Nekem azonban Isten tudomásomra hozta, hogy egy ember sem nevezhető közönségesnek vagy tisztátalannak.

KNB SZIT STL BD RUF KG


20s hogy általa békítsen ki magával mindent, ami akár a földön, akár a mennyben van, azzal hogy keresztjének vérével békességet szerzett mindennek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


2Általa, a hit segítségével, utunk nyílt a kegyelemhez, amelyben élünk és dicsekszünk is Isten (fiai) dicsőségének reménységével. 10Ha ugyanis akkor, amikor még ellenségei voltunk, Fia halála által kiengesztelődött velünk az Isten, mennyivel inkább szabadulunk meg most, hogy kiengesztelődtünk vele, annak élete által.

A megigazulás gyümölcsei

Békessség Istennel.

5 1Miután tehát a hit által megigazultunk, éljünk békében az Istennel Urunk Jézus Krisztus által. 18Amint tehát egy ember vétke miatt büntetés szállt minden emberre, úgy árad minden emberre életadó megigazulás egynek igaz volta miatt. 20Közbejött a törvény, hogy fokozódjék a bűnözés. Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, 17A hit tehát hallásból ered, a hallás pedig Krisztus igéjéből.

KNB SZIT STL BD RUF KG


15S Krisztus békéje uralkodjék szívetekben, hiszen erre vagytok hivatva egy testben.

KNB SZIT STL BD RUF KG