Keresés a Bibliában

28így szólt hozzájuk: „Jól tudjátok, hogy mennyire tilos zsidó férfinak pogánnyal érintkeznie vagy vele tartania. De nekem az Isten megmutatta, hogy egy embert sem szabad közönségesnek vagy tisztátalannak tartani.

KNB SZIT STL BD RUF KG


20s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

KNB SZIT STL BD RUF KG


2Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk. 10Mert ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, annál inkább megmenekülünk az ő életében.

II. A MEGIGAZULÁS GYÜMÖLCSEI

Békesség Istennel.

5 1Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által. 18Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerző tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást. 20Közben azonban belépett a törvény, hogy vele szaporodjék a bukás. Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, 17A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.

KNB SZIT STL BD RUF KG


15S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben.

KNB SZIT STL BD RUF KG