Keresés a Bibliában

3Vagy talán, míg versengés és viszály dúl köztetek, nem vagytok testiek, s nem jártok el nagyon is emberi módon? 4Amikor ugyanis egyik azt mondja: „Én Pállal tartok”, a másik meg: „Én Apollóval”, nem vagytok túlságosan emberiek? 5Mit számít Apolló? Mit számít Pál? Csak szolgák, akik a hitre vezettek, úgy amint nekik az Úr megadta. 6Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. 7Ezért, nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. 8Az ültető meg az öntöző egyforma. El is veszi mindegyik jutalmát fáradságához mérten. 9Istennek vagyunk ugyanis munkatársai, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

KNB SZIT STL BD RUF KG