Keresés a Bibliában

28Az egyházban pedig Isten némelyeket apostolokká, másokat prófétákká, ismét másokat tanítókká tett. Adott továbbá csodatévő hatalmat, gyógyító erőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt (és beszédek magyarázatát).

KNB SZIT STL BD RUF KG


27Ekkor próféták jöttek le Jeruzsálemből Antióchiába. 28Egyikük, névszerint Agabusz, szólásra emelkedett és a Lélek sugallatára jelezte, hogy nagy éhínség lesz az egész földkerekségen. Ez be is következett Klaudiusz idejében.

KNB SZIT STL BD RUF KG


8Másnap aztán tovább haladva Cézáreába jutottunk. Itt betértünk Fülöp evangélista, a hét diakónus egyikének házába, s nála szálltunk meg. 28Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt ennek élére titeket elöljárókul a Szentlélek, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett meg.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus Tibériás tavánál.

21 1Ezután újra megjelent Jézus a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Megjelenése így történt:

A főhatalom átadása Péternek.

15Étkezés után Jézus megkérdezte Pétert: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat.”

Másodszor Jeruzsálemben

Gyógyítás a Beteszda fürdőnél.

5 1Később ünnepük volt a zsidóknak és Jézus fölment Jeruzsálembe. 2Van Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy fürdő, melynek héber neve Beteszda. Öt oszlopcsarnok áll mellette. 2Éjnek idején fölkereste Jézust. „Rabbi, szólt hozzá, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki sem tud ilyen csodákat művelni, mint te, ha Isten nincs vele.”

KNB SZIT STL BD RUF KG