Keresés a Bibliában

28Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká tett az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, nyelveken szólásra.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Agabosz próféciája, éhínség Júdeában

27Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába. 28Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

11,28 Claudius, római császár


8Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét diakónus egyike volt, és nála maradtunk. 28Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus megjelenik a Tibériás-tengernél: a nagy halfogás

21 1Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg:

Jézus kérdése Péterhez, Péter megbízatása

15Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat!

Jézus beteget gyógyít szombaton a Betesdánál

5 1Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. 2Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. 2Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele.

KNB SZIT STL BD RUF KG