Keresés a Bibliában

A pogánymisszió kezdetei.

Kornéliusz látomása.

10 1Cezáreában élt akkor egy Kornéliusz nevű férfi, az itáliainak nevezett zászlóalj századosa. 2Jámbor és istenfélő ember volt egész házanépével együtt. Sok alamizsnát osztott ki a nép között, és állandóan imádkozott Istenhez. 3Egyszer a nap kilencedik órájában egy látomásban tisztán látta, hogy az Isten angyala belép hozzá és megszólítja: „Kornéliusz!” 4Ő rátekintett és megrémülve kérdezte: „Mi az, Uram?” Az így szólt: „Imádságaid és alamizsnád fölszálltak Isten színe elé s ő megemlékezett róluk. 5Azért most küldj néhány embert Joppéba, és hívasd ide Simont, akit más néven Péternek hívnak. 6Ez egy bizonyos Simon tímárnak a tengerparton fekvő házában vendégeskedik. (Ő majd megmondja neked mi tévő légy.)” 7A hírhozó angyal távozása után magához hívatott két cselédet és egy parancsnoksága alatt álló istenfélő katonát. 8Mindent elbeszélt nekik s aztán elküldte a őket Joppéba.

Péter joppéi látomása.

9Másnap, mikor ezek úton voltak és már közeledtek a városhoz, Péter körülbelül a hatodik óra felé fölment a tetőre imádkozni. 10Közben megéhezett s enni szeretett volna. Mialatt ennivalót készítettek számára, elragadtatásba esett. 11Látta, hogy megnyílik az ég és valami lepedőféle ereszkedik le négy csücskénél fogva a földre. 12Mindenféle négylábú állat, földi csúszómászó és égi madár volt benne. 13„Rajta Péter, szólt hozzá egy hang, öld meg és egyél!” 14„Szó sincs róla Uram, felelte Péter, hiszen sohasem ettem semmi közönségeset vagy tisztátalant.” 15De a hang újból, másodszor is rászólt: „Amit az Isten tisztává tett, te ne tartsd tisztátalannak!” 16Ez harmadszor is megismétlődött, s végül a tárgy hirtelen fölemelkedett az égbe.

KNB SZIT STL BD RUF KG