Keresés a Bibliában

10 1Volt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az Itáliainak nevezett zászlóalj századosa. 2Egész háza népével együtt vallásos és istenfélő ember volt, sok alamizsnát osztott ki a nép között, és szüntelenül imádkozott az Istenhez. 3Egyszer, a nap kilencedik órája körül látomásban tisztán látta, hogy az Isten angyala bejött hozzá, és azt mondta neki: »Kornéliusz!« 4Ő rátekintett, és megrémülve azt mondta: »Mi az, Uram?« Erre az így szólt: »Imádságaid és alamizsnáid felszálltak Isten színe elé, és ő megemlékezett rólad. 5Azért küldj most férfiakat Joppéba, és hivass ide egy bizonyos Simont, akit Péternek is hívnak. 6Ez egy bizonyos Simon tímárnál szállt meg, akinek a háza a tenger mellett van. Ő majd megmondja neked, mit kell tenned.« 7Amikor eltávozott az angyal, aki szólt hozzá, odahívta két szolgáját és beosztottjai közül egy istenfélő katonát. 8Mindent elmondott nekik, és elküldte őket Joppéba.
9Másnap pedig, miközben ők úton voltak és a városhoz közeledtek, hat óra tájban Péter felment a ház tetejére imádkozni. 10Közben megéhezett, és enni akart. Amíg készítettek neki, elragadtatásba esett. 11Nyitva látta az eget, és egy edény ereszkedett alá, olyan mint egy nagy lepedő, amelyet négy sarkánál fogva eresztenek le a földre. 12Mindenféle négylábú, földi csúszómászó és égi madár volt benne. 13Egy hang így szólt hozzá: »Kelj fel Péter, öld meg és edd!« 14De Péter azt mondta: »Távol legyen tőlem, Uram, hiszen sohasem ettem semmi közönségeset és tisztátalant!« 15De a hang újból, másodszor is szólt hozzá: »Amit Isten tisztává tett, azt te ne mondd tisztátalannak!« 16Ez háromszor megismétlődött, aztán az edény hirtelen felemelkedett az égbe.

KNB SZIT STL BD RUF KG