8István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között.
9Felléptek azonban néhányan abból a zsinagógából, amelyet a libertinusokról, a cireneiekről, az alexandriaiakról neveztek el, és azokról, akik Kilíkiából és Ázsiából valók, s vitatkoztak Istvánnal.
10Nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt.
11Erre férfiakat küldtek ki alattomban, akik azt mondták: »Hallottuk őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és Istenre.«
12Ily módon felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, akik azután összecsődülve megragadták őt és a főtanács elé vitték.
13Sőt, hamis tanúkat is állítottak, hogy mondják azt: »Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél.
14Hallottuk ugyanis őt, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerontja majd ezt a helyet, s megmásítja a hagyományokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.«
15Akik a főtanácsban ültek, mind őt nézték, s olyannak látták az arcát, mint egy angyalét.
7 1A főpap erre megkérdezte tőle: »Csakugyan így áll a dolog?« 2Ő pedig azt felelte: »Férfiak, testvérek és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, midőn Mezopotámiában tartózkodott, és mielőtt Háránba költözött. 3Így szólt hozzá: ‘Menj ki földedről és rokonságodból, s jöjj arra a földre, amelyet mutatok neked’. (Ter 12,1) 4Erre elhagyta a káldeaiak országát, és Háránba költözött. Innen pedig atyja halála után áthozta őt erre a földre, amelyen ti laktok most. 5Nem adott ugyan belőle neki talpalatnyi örökséget sem, de megígérte, hogy birtokul adja neki és utódainak őutána, bár nem volt még fia. (Ter 12,7)
47Végül csak Salamon épített neki házat.
48Ámde a Magasságbeli nem lakik kezek alkotásaiban, amint a próféta mondja:
49‘Az ég az én trónusom,
a föld pedig lábaim zsámolya.
Miféle házat építenétek nekem
– mondja az Úr –,
vagy hol lenne az én nyugodalmam helye?
50Nem az én kezem alkotta-e mindezeket?’
54Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. 55Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. 56Megszólalt: »Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.« 57Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. 58Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. 59Amikor megkövezték Istvánt, az így könyörögött: »Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!« 60Amikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: »Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!« Amint ezt kimondta, elszenderült az Úrban.