Keresés a Bibliában

8István kegyelemmel és erővel telve nagy csodákat és jeleket vitt véghez a nép körében. 9Néhányan azonban abból a zsinagógából, amelyiket a kürénéi és alexandriai felszabadított rabszolgák zsinagógájának neveztek, valamint néhányan Kilikia és Ázsia tartományából vitába szálltak Istvánnal, 10de nem tudtak érvelni azzal a bölcsességgel és Lélekkel szemben, amellyel beszélt. 11Ekkor felbujtottak embereket, akik ezt mondták: „Hallottuk, amikor káromolta Mózest és Istent.” 12Fellázították a népet, a véneket és az írástudókat. Odajöttek, elfogták, és a nagytanács elé vezették. 13Hamis tanúkat állítottak, akik ezt mondták: „Ez az ember állandóan e szent hely és a Törvény ellen beszél. 14Hallottuk ugyanis, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.” 15Ekkor a nagytanácsban ülők mind rászegezték tekintetüket, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.

KNB SZIT STL BD RUF KG


7 1A főpap ezt mondta:
– Valóban így van?
2Ő erre így szólt:
– Atyák és testvérek, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, 3és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked! 4Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és Háránban telepedett le. Miután atyja meghalt, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, ahol most ti laktok. 5Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy birtokul adja neki és utódának, pedig nem volt gyermeke.

KNB SZIT STL BD RUF KG


47de Salamon épített neki házat. 48A Magasságos azonban nem lakik emberkéz alkotta házban, ahogy a próféta mondja: 49A menny a trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat akarsz nekem építeni – mondja az Úr –; vagy hol van az én nyugalmam helye? 50Nem az én kezem alkotta mindezt? 51Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, akárcsak atyáitok. 52A próféták közül kit nem üldöztek atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaz eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, 53akik angyalok közvetítésével kaptátok a Törvényt, de nem tartottátok meg.
54Amikor ezeket hallották, düh szállta meg őket, és a fogukat csikorgatták ellene. 55Ő azonban Szentlélekkel telve az égre emelte tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. 56Ekkor így szólt: „Íme, látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.” 57Erre hangosan kiáltozni kezdtek, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak. 58Kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk köpenyüket egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. 59Amikor megkövezték, István így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” 60Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Ezt mondva elszenderült.

KNB SZIT STL BD RUF KG