23 1Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat. 3Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, 4eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, 5hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem: 6teljes erővel perel-e majd velem, vagy pedig csak figyel rám? 7Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. 8De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. 9Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. 10Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. 11Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. 12Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. 13Mert ő ugyanaz marad. Ki változtathatná meg? Véghezviszi, amit lelke kíván. 14Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. 15Ezért megrettenek színe előtt, ha csak rá gondolok is, rettegek tőle. 16Mert Isten csüggesztette el szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. 17Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.