Keresés a Bibliában

25 1Ez az ige szólt Jeremiáshoz Júda egész népéről, Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának a negyedik esztendejében, amely Nebukadneccarnak, Babilónia királyának első esztendeje volt. 2Ezt hirdette Jeremiás próféta Júda egész népének és Jeruzsálem minden lakosának: 3Jósiásnak, Ámón fiának, Júda királyának a tizenharmadik esztendejétől fogva a mai napig, tehát huszonhárom éven át szólt hozzám az ÚR igéje, én pedig hirdettem nektek, idejében hirdettem, de ti nem hallgattátok meg. 4Az ÚR elküldte hozzátok szolgáit, a prófétákat, idejében küldte, de ti nem hallgattatok és nem figyeltetek rájuk, meg sem hallgattátok őket. 5A próféták ezt mondták: Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról és gaztetteiből! Akkor mindörökké azon a földön laktok, amelyet nektek és őseiteknek adott az ÚR. 6Ne kövessetek más isteneket, ne tiszteljétek és ne imádjátok őket! Ne bosszantsatok engem kezetek csinálmányaival, hogy rosszat ne tegyek veletek! 7De ti nem hallgattatok rám - így szól az ÚR -, csak azért, hogy bosszantsatok kezetek csinálmányaival, saját károtokra. 8Azért ezt mondja a Seregek URa: Mivel nem hallgattatok beszédemre, 9elhozatom észak valamennyi népét - így szól az ÚR -, meg szolgámat, Nebukadneccart, Babilónia királyát. Rázúdítom erre az országra, lakóira és valamennyi szomszédos népre. Kiirtom őket, megborzad és felszisszen aki látja, mert örökre romhalmazzá teszem őket. 10Megszüntetem náluk a vidám örvendezés zaját, a vőlegény és a menyasszony örömét, a malomzúgást és a mécsvilágot. 11Ez az ország szörnyű romhalmazzá lesz, és ezek a népek Babilónia királyának fognak szolgálni hetven esztendeig. 12De ha majd eltelik a hetven esztendő, megbüntetem Babilónia királyát és népét - így szól az ÚR -, meg a káldeusok országát bűnei miatt, és pusztává teszem örökre. 13Mert beteljesítem mindazt, amit erről az országról mondtam, mindazt, ami meg van írva ebben a könyvben, amit Jeremiás a népekről prófétált. 14Ők is szolgálni fognak hatalmas népeknek és nagy királyoknak. Így fizetek meg nekik tetteikért, amelyeket saját kezükkel követtek el. 15Ezt mondta nekem az ÚR, Izráel Istene: Vedd el kezemből ezt a serleget, amelyben a harag bora van, és adj inni belőle minden népnek, amelyhez küldelek. 16Igyanak és tántorogjanak eszeveszetten a fegyver miatt, amelyet én küldök ellenük! 17Elvettem a serleget az ÚR kezéből, és inni adtam minden népnek, amelyhez küldött az ÚR: 18Jeruzsálemnek és Júda városainak, királyainak és vezetőinek, hogy romhalmazzá tegye azokat. Megborzad és felszisszen, aki látja, és ócsárolja őket. Így van ez ma is. 19Inni adtam a fáraónak, Egyiptom királyának, szolgáinak, vezéreinek és egész népének; 20minden keverék népnek és Úc földje minden királyának; a filiszteusok országa valamennyi királyának: Askelónnak, Gázának, Ekrónnak és az Asdódban megmaradtaknak, 21továbbá Edómnak, Móábnak és az ammóniaknak, 22Tírusz minden királyának, Szidón minden királyának és a tengeri szigetek királyainak: 23Dedánnak, Témának, Búznak és mindazoknak, akik körülnyírt hajúak; 24Arábia összes királyának és a keverék népek minden királyának, akik a pusztában laknak, 25Zimri összes királyának, Élám összes királyának és Média összes királyának, 26észak összes királyának, a közelieknek és távoliaknak egyaránt, a föld minden országának, ahány csak van a föld színén. Legvégül Sésak királyának is kell innia! 27Mondd nekik: Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Igyatok, részegedjetek le, és hányjatok! Ejtsen el benneteket az ellenetek küldött fegyver, ne tudjatok fölkelni! 28Ha pedig nem akarják elvenni kezedből a serleget, hogy igyanak belőle, ezt mondd nekik: Így szól a Seregek URa: Ki kell innotok! 29Mert ha először arra a városra hoztam romlást, amelyet az én nevemről neveztek el, ti talán büntetlenül maradhattok? Nem maradtok büntetlenül! Mert a föld minden lakója ellen fegyvert küldök - így szól a Seregek URa. 30Te pedig prófétálj nekik ezekkel a szavakkal: Harsog az ÚR a magasban, mennydörög szent hajlékában, harsányan rákiált legelőjére, az ország minden lakójára; szőlőtaposók módján kiált, 31zúgása eljut a föld végéig. Mert pere van az ÚRnak a népekkel, megítél minden embert, a bűnösöket kardélre hányja - így szól az ÚR. 32Ezt mondja a Seregek URa: Indul a vész néptől néphez, nagy forgószél támad a föld végéről. 33Azon a napon annyi embert öl meg az ÚR a föld egyik szélétől a föld másik széléig, hogy nem tudják elsiratni, sem összegyűjteni, sem eltemetni őket: trágyaként hevernek szerte a földön. 34Jajgassatok, pásztorok, kiáltozzatok, fetrengjetek, ti vezetői a nyájnak, mert eljött rátok a mészárlás ideje; összetörtök, mint amikor leesik a drága edény! 35Nincs hová futniuk a pásztoroknak, és menekülniük a nyáj vezetőinek. 36Hangzik már a pásztorok kiáltása, a nyáj vezetőinek jajgatása, mert elpusztította legelőiket az ÚR. 37Kihaltak a békés delelőhelyek az ÚR izzó haragja miatt. 38Elhagyta rejtekhelyét az oroszlánkölyök is, hiszen pusztává lett a föld a nyomorgató kardja és izzó haragja miatt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet