Keresés a Bibliában

24 1Ezt mutatta nekem látomásában az Úr: Két kosár füge volt az Úr temploma előtt. Ez azután történt, hogy Nebukadneccar, Babilónia királya fogságba vitte Konjáhút, Jójákim fiát, Júda királyát és Júda vezetőit, meg a mesterembereket és várépítőket Jeruzsálemből, és elvitette őket Babilóniába. 2Az egyik kosárban igen jó fügék voltak, amilyenek a korai fügék. A másik kosárban igen rossz fügék voltak, ehetetlenül rosszak. 3Ezt kérdezte tőlem az ÚR: Mit látsz, Jeremiás? Ezt feleltem: Fügéket. A jó fügék igen jók, a rosszak pedig igen rosszak, ehetetlenül rosszak. 4Ekkor így szólt hozzám az ÚR igéje: 5Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: Ahogyan ezekre a jó fügékre nézek, ugyanúgy nézek jó szándékkal Júda foglyaira is, akiket a káldeusok országába küldtem erről a helyről. 6Jó szándékkal tekintek rájuk, visszahozom őket ebbe az országba, felépítem és nem rombolom le, elültetem és nem gyomlálom ki őket. 7Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám. 8De amilyenek a rossz fügék, amelyek ehetetlenül rosszak - mondja az ÚR -, olyanná teszem Cidkijját, Júda királyát, vezető embereit és Jeruzsálem maradékát, akik itt maradtak ebben az országban, meg azokat is, akik Egyiptomba települtek. 9Elrettentő példává teszem őket a föld minden országa számára. Gyalázzák, csúfolják, gúnyolják és ócsárolják őket minden helyen, ahová szétszórom őket. 10Fegyvert, éhínséget és dögvészt bocsátok rájuk, amíg csak el nem tűnnek arról a földről, amelyet nekik és őseiknek adtam.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet