Keresés a Bibliában

1 1Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek. 2Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, 3tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. 4Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. 5Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. 6De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. 7Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, 8a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember. 9A szegény sorsú testvér dicsekedjék a méltóságával, 10a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága. 11Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet; a virága lehullik, és szépsége elvész. Így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is. 12Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. 13Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. 14Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. 15Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. 16Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: 17minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. 18Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek. 19Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, 20mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát. 21Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. 22Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. 23Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. 24Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. 25De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. 26Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló. 27Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Következő fejezet