Keresés a Bibliában

Jézus halálküzdelme.

36Közben odaért velük a Getszemáni nevű majorba. „Üljetek le – mondta tanítványainak –, én arrébb megyek és imádkozom.” 37Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. Egyszerre szomorúság fogta el, és gyötrődni kezdett. 38„Halálosan szomorú a lelkem – mondta nekik. – Maradjatok itt és virrasszatok velem!” 39Valamivel odébb ment, és arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” 40Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Szemére vetette Péternek: „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani? 41Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.” 42Másodszor is elment és így imádkozott: „Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!” 43Amikor visszatért, megint alva találta őket. 44Erre otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. 45Aztán visszament tanítványaihoz, s így szólt: „Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják. 46Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul.”

KNB SZIT STL BD RUF KG


40Amikor odaért, kérte őket: „Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!” 41Aztán odébbment, úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva imádkozott: 42„Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” 43Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. 44Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre. 45Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban. 46Rájuk szólt: „Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!”

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus elfogatása.

18 1Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. 2Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival.

KNB SZIT STL BD RUF KG